Már csak egyet kell aludni és itt a Szenteste! A gyerekeket mintha besóztam volna :D, legalább egy vödör sóval.
Ma vendégeink voltak délelőtt, akiknek Kópé teljes beleéléssel ecsetelte, hogy a Jézuska idén le fog bukni, mert ő tuti meglesi éjszaka. (Nem reggelre vannak itt a meglepetések, hanem már este, mint a legtöbb családban, dehát mit szóljak bele?!) A vendég kislánynak felcsillant a szeme, hogy akkor ő holnap tuti itt alszik, mert ezt ő is látni szeretné. Arra, hogy a szülei mit szólnak, hogy nem otthon lesz, annyit mondott, majd átnézünk oda is.
Aztán a fiúk szörnyes kártyáztak (no comment) a lányok meg karácsonyi színezőket kértek. Kaptak. Hello Kitty-set is. Persze...
Picúr még hiszi, Kópé pedig sejti. Szerintem inkább nem vesz róla tudomást, hogy ez csak mese. Szegeden a Nagyinál már odasúgta, hogy ugye anya te se hiszed el? Ezeket a Nagyi vette, de a felnőttek mindig becspják a gyerekeket. Aztán a szkeptikus kijelentései után úgy csinált, mintha tényleg...
Azt hittem, Picúrra van tekintettel. Ja persze.
5-én este a szökőkútnál találkoztunk a Mikulással. Kópé hangosan verset mondott az ajándékért, aztán felvilágosította Picúrt, hogy csak a János bácsi öltözött be. 6-án pedig ez:
Kópé:- Anya nálunk I. atya volt a Mikulás.
Picúr: -Igen anya, I. atya volt.
Kópé: -Hozzátok nem ő ment, hanem H. atya.
Picúr:- Ja igen anya, H. atya.
(Olyan cuki, ahogy nézi Kópét hatalmasra nyitott szemekkel, miközben az felvilágosítja az élet dolgairól.)
Még emlékszem, Kópé kiscsoportban lelkesen mesélte, hogy a Mikulás még azt is tudta, ő mennyire szeret rajzolni. Mintha tegnap lett volna. Na, elég a szentimentalizmusból!
Mikulás és angyalka díszt készítettünk a gyerkekkel:
Már sokszor megfordult a fejemben, hogy veszek egy kész adventi naptárat, telerakom ezzel azzal és nincs vele gondom. Aztán mindig eszembe jut valami, és meg akarom valósítani. Csak nem kellene az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat. Persze, hogy halogattam. 30-án akartam elkészíteni. 29-én este fájni kezdett a bölcsességfogam. 30-án már összegömbölyödve vártam az 1 órát, amikor mehetek a fogorvoshoz. Délben csörgött a telefon, hogy menjek Picúrért az oviba, mert lázas. Telefon Apucinak, menjen ő, mert én épp indulnék a fogorvoshoz. Ő indult, én indultam. Foghúzás. Másnap migrén. Pozitívan próbálom szemlélni a dolgokat, de azért Murphynek is volt némi igaza.
Szóval csúszott a naptár összeállítás. De már kész van!!! Az oldalán két csillogó skatulya lóg, abba rejtik az angyalok a kis meglepetéseket (szaloncukor, matrica, mogyoró). A fának pedig hosszú a szára, azt vagdossuk naponta, számolgatva, mennyit kell még aludni.
Azt hiszem, írtam már, hogy gyűjtöm a kiszúró formákat. Ezt a sütőformát egy ilyen beszerzés alkalmából szereztem. Megláttam a kiszúró formák mellett és ...
Ha írni akarunk a betűkből, akkor viszont egy adag nem elég. Meg el is fogyott egy pillanat alatt, a második adagnak esélye se lett volna annyi idő alatt kisülni.
A recept:
25g cukor
1/2 tk vaníliás cukor
40g vaj
1/2 tojás (középméretű tojás)
65g liszt
1tk vaj a forma kikenéséhez
Terveimben szerepelt, hogy csokiba mártjuk és leszórjuk színes dekorcukorral a betűket, számokat, de ez, a fent leírtak miatt, csak terv maradt.
Ezeket a dió kopogókat gyártottuk itthon a gyerekekkel. Pontosítok: Apuci készítette velük ezeket a kis hangszereket. Egy kartondarabot félbehajtottak és mindkét oldalára ragasztottak fél-fé diót. Íme:
Hogy másnap reggel miért nem tetszett? Hát mert éjszaka egy idegen nálunk kereste a nyuszikáját. És ez most komoly!!!! Tehát a helyzet: Én a hálóban aludtam, Apuci pedig a tv előtt felejtette magát, így a kanapén feküdt. Ez a telefonja miatt fontos, ami egyszercsak zenélni kezdett és így én voltam az a szerencsés, aki felébredt rá és kezelnie kellett. Apuci minden mozzanatra más zenét állított be, így én csak simán lenyomtam, nem foglalkoztam vele, hogy ébrsesztő zene, sms zene, hívás zene, nem hagylak aludni zene stb. Lenyomtam. Újra csörög, ekkor már kicsit éberebben rátekintettem az okos telefonra (igen az, hagyjuk, mert ez egy másik történet) és látom, egy ismeretlen szám hívja a férjem. Felveszem. Egy férfihang volt és egyre csak azt kérdezgette: te vagy az? te vagy az?
Mi van? Téves. Letettem.
Újra csörög. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Újra felveszem. Tessék! erre újra mantrázza a csávó: te vagy az? te vagy az?
Én már totál felébredtem, nézem, hajnali fél 3 van!!! De erre már a férjem is ott állt mellettem és átvette a nemes feladatot. Ismét elcsodálkoztam, mennyire türelmes egy ember is ő. Én úgy elhajtottam volna a pcsába a hívót, mint a sicc. A végén mondjuk már röhögtem. Mert ezek derültek ki:
A pasi az ő Nyuszikáját hívta. A szám ugyanaz, csak a szolgáltató más. De a pasi a Nyuszika gombot nyomja (érted??? A nyuszika gombot!!). Végül a férjem türelmesen arra a következtetésre jutott a hívóval, hogy valaki átírhatta a számot a pasi telefonjában és tényleg tiszta nyugisan megbeszélte a fószerrel, hogy ki férhetett hozzá a telefonjához. Aztán végre aludhattunk. Míg reggel valaki el nem kezdett kopogni a diókkal a fülemtől 2 cm-re.
Hazafelé az oviból szoktuk Kópéval megváltani a világot, de erről már írtam, azt hiszem. Megkérdezte a minap, hogy ugye az 5-öt nem olyan könnyű elosztani. Nekem elkerekedett a szemem és már majdnem belefogtam a prím számok rejtelmeinek ecsetelésébe, mikor kiderült, a sajtos masnikról van szó és Kópé már megoldotta a saját rejtvényét. Egyet elfelezett. De, hogy a téma ne merüljön feledésbe, elővettünk otthon egy almát és osztottunk.
Mostanában csak a hagyományos őszi praktikákat toljuk. (gesztenyefigurák, levélképek, őszi versek stb.) Az oviban viszont csináltak néhány igazán különlegeset a gyerekek. Úgyhogy most más tollával fogok ékeskedni, nagyon jó ötlet almára:
A kukacot harmonika hajtással készítették. "Tiszta cuki"- Picúr szerint.
Van néhány lelkes olvasóm, az egyik a férjem. Megjegyezte egyrészt, hogy a nyári dolgainkról nem raktam fel semmit (igaz), másrészt az ő kreatív ötleteit sem rakom fel soha. Rögtön rácáfoltam, mert a kartonvárat is felraktam, de persze szeretnék a kedvében járni, ezért íme néhány zizi kép, amit ő készített a gyerekekkel.
Megszűnt a Szünidödő. Nem tátong hatalmas űr az életemben, nem kezdem sírva az asztalt csapkodni és előszedni a régi fotókat, mivel nem Budapesten nőttem fel, nem érintett a dolog. Most viszont elkezdtem nézelődni a neten, hogy mit is lehetne csinálni a nyári szünetben anélkül, hogy több ezer forintba kerülne. Így jutottam a Szünidödő nyomára. Tavalyi programokkal. Valószínűleg megszűnt. Azért összeszedtem néhány ingyenes programot, lehetőséget, helyszínt, amik érdekesek lehetnek a gyerekeknek.
Kérek mindenkit, akinek van még ötlete, küldje el!
Városliget:
KRESZ park
játszótér
szoborkiállítás a Városligeti-tavon
fotó:origo.hu
Közlekedési Múzeum (minden hónap utolsó vasárnapján ingyenes)
Szabadság tér interaktív szökőkút
Margitsziget állatkert
Művészetek Palotája melletti kilátó + a Nemzeti Színház előtti szökőkút (vagy csak díszmedence?)
Orzy-kert (Hangulatos kis tó, hatalmas park, játszótér. Az egyik fára kis házikót építettek, sajnos nem lehet felmenni, de megnézni érdemes. http://www.orczypark.hu/)
Kirándulás Normafára
Citadella
Természettudományi Múzeum (minden hónap első vasárnapján ingyenes)
Hadtörténeti Múzeum (a belépés ingyenes)
Ha már a Hadtörténeti múzeumba eljutottunk, akkor érdemes a várban is tenni egy sétát, gyönyörködni a kilátásban.
Tűzoltó Múzeum (?)
Mezőgazdasági Múzeum (meg kell érdeklődni, mikor ingyenes.)
Tavaly nyáron kertmoziba vittük Kópét. Imádta. Egy probléma volt. Amilyen jó buli nekünk a kertmozi, pont olyan jó buli a szúnyogonak is. Elképzeltem, ahogy közös piálásra invitálják egymást és csapatostól özönlenek a kertmoziban üldögélő nézők felé. Apuci keresztülhúzta a számításukat. Beültünk a kocsiba. Ez olyan kertmozi, ahol oldalt beállhatnak az autók és a rádión jön a mozi hangja is. Tehát beültünk. Kópénak így is nagyon tetszett a film, bár másnap azt mondta, legjobban az tetszett neki, hogy csillagos az ég. Puff. Tényleg, ő már többnyire alszik, mikor igazán csillagos az ég. Ha ezt tudjuk, nem kellett volna harcolni a szúnyogokkal, egyszerűen csak kiülhettünk volna a teraszra és meggyújtottunk volna egy riasztógyertyát.
A film egyébként aranyos volt. A sárkány és a kisfiú barátkozása a Kisherceg és a Rózsa barátságát idézte nekem.
Nagyiéknál nyaraltunk, hurrá itt a nyár. Minden nagyszerűen ment, kivéve az éjszakák. Azt gondoltam, egy hatalmas franciaágy elég lesz nekem és a két gyereknek (Apuci dolgozik, most nem jött). Miután lefeküdtünk és mindkét gyerek megkapta a meséjét, azt reméltem, alhatunk nyugodtan.
Első éjszaka: Én a szélén, hogy le ne guruljanak. Középen Kópé, a falnál Picúr. Hajnal 1 óra- Picúr tigrisugrással középre fúrja magát. Hajnal 2- a lábunknál alszik. Hajnal 3 ráfekszik Kópéra, aki így nem kap levegőt.
Második éjszaka: Én a szélén, hogy le ne guruljanak.Középen Picúr, a falnál Kópé. Éjfél- Picúr leesik az ágyról a lábamnál. Hajnal2- Helyet kell cserélni. Hajnal3- vissza kell cserélni. Ezen kisebb vita. Én majdnem leesek az ágyról, annyira kitúrnak.
Harmadik éjszaka: Én külön alszok. 10 perccel később mellettem áll Picúr és 5 cm-ről ellenőrzi, elaludtam-e. 5 perccel ezután megjelenik Kópé a kispárnájával és az egyszemélyes ágyon befúrja magát mellém, hogy neki mindegy, hol, de velem alszik. Mindenki visszahurcolkodik a franciaágyra. Az éjszaka további eseményeit nem taglalom, összefoglalva az első és második éjszaka történései tetszőleges sorrendben és megszámlálhatatlan gyakorisággal.
Negyedik éjszaka: Én külön alszok. Mindkét gyerek sivít, sír, agonizál, fenyegetőzik. Én vissza, szigorúan csak, míg elalszanak. És elmesélem nekik Sün Balázs (Csukás István) történetét. Ha nem menne át a mondanivaló, kihangsúlyozom nekik a végén, hogy most úgy érzem magam, mint Sün Balázs.
Elalszanak. Én visszakúszok az egyszemélyes ágyra. Hajnal 3- arra ébredek, hogy majd szétszakad a fejem és innentől reggel 7ig kiabálok a nagy fehér mikrofonba (=hányok), mert napszúrást kaptam a strandon.
Ha én filmet nézek, vagy könyvet olvasok, megszűnik körülöttem a világ. Ezért a moziban sikítok, ha megijedek- ezen persze sokan röhögnek- , a könyveket néha le kell raknom az ölembe, hogy tudatosítsam, hol is vagyok. Nem meglepő ezek után, hogy sírok egy mesén.
Véletlenül-ha van egyáltalán ilyen- akadtam bele ebbe a mesébe. Simogatta a lelkem a történet, mert szegedi vagyok én is, ha becsukom a szemem, bár messze van, de érzem a Tisza illatát. A mesében szereplő Szentháromság utcában van a gimnázium, ahová jártam. A Boszorkány-szigetre mindig is féltem bemenni.
"Van egy város a Tisza partján.
Illetve a Tisza és a Maros partján.
Egészen pontosan a Tisza és a Maros szögletében.
Úgy is hívják furcsabeszédű lakói: Szöged.
Idegenek, felnőttek, gyüttmöntek szemének épp olyan, mint a többi: ugyanolyan emberek szállnak le nap, mint nap a pályaudvarán, zötyögnek villamosain, rohannak, sietnek, fontoskodnak az utcáin, anélkül, hogy tudnák, hova is érkeztek, hol is zötyögnek, hol is fontoskodnak valójában.
Ezek a felnőttek, idegenek és gyüttmöntek sohasem hallottak a Móravárosi Manók Titkos Társaságáról, például. Soha sem láttak még tarjáni tízemeletesben fájós lábú óriást. Soha nem vették komolyan a Boszorkány-sziget nagyon is beszédes nevét, nem lestek meg tiszavirágot, és fogalmuk sincs, miről pletykáltak egy kora márciusi hajnalon a hajdanvolt hölgyekből lett gesztenyefák."
Kópé már számolta a napokat, hogy mikor lesz a "hosszú szünet", most meg azt nézegeti, még mennyi van belőle. Van a falon egy Toy Storys naptár, de találtam színesebbet. Csináltunk is narancskarikás, esernyős limonádét. A naptár lapjai havonta tölthetőek le innen.
Ha nem utálnám a tömeget...
Ha nem utálnám a tömeget, akkor biztos, hogy már januárban bevésném a naptáramba ennek a programnak az időpontját. De utálom. Ezért eszembe se jutott tömörülni. Na, de apró pontocska vagyok én a világegyetemben ahhoz, hogy megmondjam, mi legyen.
Úgyhogy vidáman indultunk piknikezni és bicajozni a Hajógyári szigetre vasárnap. Leesett az állunk a hömpölygő tömeg láttán. Apuci viszont jól átlátta a helyzetet. Szerinte a tömeg nem oszlik el a szigeten, mert mindenki a Gyereksziget rendezvényre jött. A rendezvény központjánál végeláthatatlan sorok a népszerűbb helyszíneknél. És igen, igaza lett (7 év, az 7 év- mondta. Szerintetek kijavítottam? :D). A sziget többi részén észre sem lehetett venni, hogy most gigarendezvény van. Szerencsére. Így pihentünk, labdáztunk, kavicsoztunk, bringáztunk, piknikeztünk, ahogy terveztük. Aztán fél 6kor odamerészkedtünk. Gond nélkül feljutottunk a Túrórudi kalózhajóra, aztán az egyik ugrálóvárra is.
Ha valakit nem rémiszt el a tömeg, akkor mindenképpen érdemes kinézni. Rengeteg program és sok-sok élmény várja a gyerekeket. (koncertek, kézműveskedés, állatsimogató stb- jobb, ha átböngészitek a programokat itt.)
Kópénak tegnap már nem volt ovi. Úgyhogy fagyit gyártottunk- összenyomkodott eperből, meg vanília pudingból-, és játszótereztünk, hőbörögtünk, hogy miért nincs strandidő, meg szétpakoltuk az összes fellelhető játékot a lakásban. Meg összevesztünk, meg kibékültünk, meg elpakoltunk, aztán építettünk várat. Néztük a növekedő paradicsomokat, locsoltunk, aztán kakukkfüvet és mentát ettünk és elnyaltuk a fagyit és hazajött Apuci. És nélkülem a család elment a TESCO-ba és én meg élveztem a csendet. Hosszú lesz a nyár.
A BKV járműveivel utazni nemcsak felemelő élmény, de akár tanulmányútnak sem utolsó. Tegnap útban hazafelé,-én kissé fásultan, Picúr annál élénkebben- felszállt a buszra egy fiatalember, akinek oldalt majdnem kopaszra volt nyírva a haja, fenn, a feje tetején egy 5cm-es sávban hosszabb volt. Picúr felkiáltott:- A bácsinak kikopott a haja!!
Ezek után itthon csak fésűvel tépte a babák haját, meg Kópé fejét simogatta. Szerintem nézte, mit lehetne kihozni belőle.
Már nagypályás anyáknapozónak tartom magam. Mosolyogtam is egy barátnőmön, akinek a fia most kiscsoportos és már előre majdnem sírt, ha az anyák napjára gondolt. Végülis én is sírtam az első évben. Meg a másodikban az anyák napján. Meg az évzárón. Meg akkor is, mikor megkaptam a Mikulás ünnepségről a felvételt (oda nem mehettek a szülők). De már túl vagyok a szentimentalizmuson.
Szóval mosolyogtam akkor is, mikor festettem a szempillám az ünnepség előtt. NEM vízálló festékkel, hisz nem úszni megyek, sírni meg ugye nem fogok.
Az ünnepség nagy vonalakban:
megérkezem
leülök egy kis székre, ahonnan jól látok. Látom a szekrényeket is, amire a gyerekek által készített portrék kerültek az anyukákról. Ó de szép vagyok a képen!
bejönnek a gyerekek: óóórgona ááága (Ó de szép)
kiosztják, a kis cetliket, amiken elolvashatjuk a saját gyerekünk miért gondolja azt, hogy az ő anyukája a legjobb a világon. Értitek! A legjobb!
És fel kellett olvasni. Vagyis kellett volna, mert én ott zokogtam karomban a fiammal. Lenke néni felolvasta helyettem.
aztán a vers- könnyek
helyreáll a lelki békém. Jönnek a játékok, a színezőset és táncolósat mi nyertük Kópéval. Úgy ropta a néptáncot, hogy majdnem sírtam.
Mondom, MAJDNEM! Elvégre nagypályás anyáknapozó vagyok.
Az oviból hazafelé általában megállunk játszani a templomkertben. Kópé megtanított egy kis játékot nekem és Picúrnak. (Utóbbi aztán inkább kavicsokat rakosgatott, így csak én maradtam a csapatban.) Ezt igazából sokkal többen kellene játszani. Egy gyerek a gólya a többi a béka. A többi most csak én voltam. Békaugrásban kell menekülni a gólya elől. Persze épp brekegve próbáltam eliszkolni, mikor jött a Plébános, így minden méltóságomat elvesztve rebegtem egy dicsértessék-et. Láttam, hogy röhög, hiába fordult el.
Tehát a játék:
Gólya:- Volt-e itt az úr?
Békák:- Volt.
-Vitt-e valakit?
-Vitt.
-Kit?
-Sárit és Katit.
-Sirattátok-e?
-Sirattuk.
-Hogy?
-Így, úgy, amúgy. Szentkirályi kuttykurutty.
Amint vége a felelgetésnek, a gólya féllábon ugrálva, megpróbál elkapni egy ugrándozó békát. Ha sikerült, a békából gólya lesz és már ketten próbálják elkapkodni az ugrálókat.
Mivel Picúr nem játszott, így mi csak szerepet cseréltünk.
Minden évben megfogadom, hogy több húsvéti Praktika magazint nem veszek (meg karácsonyit se), mert van egy rakat, olyanok is, amikből még semmit sem készítettem el. Azokból is lehetne ötleteket meríteni. Észérvek vannak, nem kell keresnem. Mégis elcsábulok. Megvettem, mert tetszett a....meg tudom magyarázni.
De legalább fel tudok mutatni valamit! Megvarrtam a nyuszikat, amik szerepeltek az újságban. Persze rögtön kettőt, hogy ne legyen veszekedés. Igaz, lekicsinyítettem a szabásmintát, de így is jó lett.
Apuci évek óta mindenkinek azt mondja, 7 év van köztünk. Ha valamiben igaza van (nekem pedig nem- megesik az ilyen, ha nem is sokszor), felhívja a figyelmem, hogy 7 év, az 7 év.
Fogalmam sincs, honnan szedte, hogy 7 évvel idősebb nálam, hisz csak 5 és fél évvel, de ne veszekedjen az ember lánya a férjével, főleg ne ilyen témában. :D
Aztán nem olyan régen rájött a pontatlanságra és annyira próbálja észben tartani, hogy a szülinapomon 1 évvel többet mondott, mint a valóság. Azt hittem szívritmuszavarom van. Aztán megvigasztaltam magam, mert Kópéval színházba mentünk, Bors néni 80. születésnapját ünnepelni.
Gyerekkoromban csak a tévében láttam az előadást. Akkor még Dayka Margit játszotta Bors nénit. Nagyon tetszett. Így élőben is akkora élmény volt, hogy leírni nem nagyon lehet. Elég az hozzá, hogy végignézve a nézőtéren a szülők is fennhangon énekeltek, utánozták Titillát a macskát, lázasan próbálták elérni a holdat és a napot. Jövőre elvisszük rá Picúrt is, mert Kópé szerint ezt neki is látnia kell.
-Örülök anya a Bádogembernek, de nem gondolod, hogy itt lenne az ideje foglalkozni a Húsvéttal?
Kartonból kivágtam a nyusziformákat. Filccel rajzoltunk szájat, fület, szemet és ragasztottunk rá piros orrot és vattapamacsot farkincának. Egy-egy csipesz lett a tappancsuk.
Nagy felfedezésem óta (letöltöttem a mesejátékot) jártunk a könyvtárban és nagyot gondoltam. A képeskönyvek világából továbbevickélünk, így kivettem az Óz, a nagy varázslót (Frank Baum). Estéről, estére nyomonkövettük Dorothy-t és bandáját a csodabirodalomban. Kópé imádta, Picúr pedig egy "ne ÓÓÓÓz-t" felkiáltással adott hangot nemtetszésének, ugyanis kép nélkül neki még ez nem az igazi. Így neki mostanában inkább Apuci mesél esténként (főleg Boribont), én meg Kópé pedig izgatottan vártuk, hogyan kerül haza Kansas-be Dorothy és Toto, hogyan kap agyvelőt a Madárijesztő, szívet a Bádogember és bátorságot a gyáva Oroszlán.
A legérdekesebb a Bádog Favágó volt, aki mindig pityereg és ezért berozsdásodik. Nem is élhetünk nélküle:
Egy papírhengert feldaraboltam (alufólia volt korábban rajta). Madzagot kötöttem minden darabra és celluxszal felragasztottuk egy konzervdobozra. Aztán a papírhengereket bevontuk alufóliával. Kópé rajzolt arcot, cicit és köldököt. A cici felvetésnél közbevetettem, hogy a favágó fiú. Erre Kópé leugrott a székről, felhúzta a pólóját és biztosított, hogy a fiúknak is van cicijük. Én kérek elnézést.
A hétvégéket azért is szeretem, mert ilyenkor a férjem ágyba hozza a kávét. Most szombaton is ezt vártam. A kávé illata már bekúszott a hálószobába, mikor sikítozva megjelent a két porontyunk és beugrottak a dunnám alá. 4 hideg talp ragadt rám és hamarosan kiderült, mi is az oka az ÉN SZOMBAT REGGELI KÁVÉZÁSOM MEGHIÚSULÁSÁNAK!!!
Egy dongó repült be a nappaliba. Apuci, akit nevezhetünk ezentúl nyugodt szívvel HERO-nak (híró-hős) elkapta és a bogárlesőbe zárta, hogy a gyerekek meg tudják vizsgálni. A családom többi tagja örömujjongott, hogy itt a tavasz, én a látványtól is ideges lettem. A vizsgálat után természetesen kiengedték az erkélyen a betolakodót. Picúr pedig sírt, hogy elrepült darázska! Értitek??!! DarázsKA...Én meg visszahanyatlottam a párnára, és vártam a kávém.
Megnéztük. Nagyon jó volt. Ezúton is köszönet Kópénak, hogy megszületett és így ilyen gyerekprogramokra járhatok. Sokkal lelkesebben tapsoltam a végén, mint az itt vállalható lenne.
A közeli művházban is vannak gyerekdarabok, de az amatőr színészek playback dalaival teletűzdelt hobby előadásoktól besokalltam. (Egyrészt playback, másrészt nem is tudták sokszor a szöveget és ezért a tátogás alatt elfordultak, eltakarták az arcukat. Kész. Úgy éreztem magam, mintha a Csillag születik első fordulós válogatásába csöppentem volna, ahol a "celeb lehetsz" vonzó szerep ígérete minden magában művészi hajlamot feltételező nyomorultat arra késztet, hogy színpadra álljon. Mindegy mivel, mindegy hogyan, csak fellépjünk.)
Így inkább továbbléptem:
Örkény István színház. A mesélő, a Sötétben Látó Tündér Pogány Judit, akit gyerekkoromtól imádok. (Pinokkió, Vuk, Szaffi...) És ez a darab...
Néha a színház teljes sötétségbe borult és a Tündér csak mesélt, hogy képzeld el te is, lásd te is a sötétben a kimondott szavakat. A díszlet is nagyszerű volt, meg a kellékek. A végén a sárkány pedig a hab a tortán. Kópé meg van győződve azóta is, hogy igazi.
A világító gyűrűt és a felkacagó fényt pedig még Apucinak sem meséltük el, mert az titok.
Mi ezen a napon (Szent József napján) ünnepeljük az apák napját! Felköszöntjük Apucit és a Papát. Nem veszünk nekik virágot, inkább sütünk sütit, azt jobban értékelik.
Ez a vers szerepel Kópé apák napi meghívójában (eredetileg "édesanyám" van a versben, így átírva az apukáknak szól):
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem
az édesapámat!
Amíg Ő véd engem,
nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó
áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal
dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke
csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem
az édesapámat!
Néhány napja az óvodába vezető úton szembejött velünk egy kisfiú és azt kiabálta: -Tűnjön a tél! Jöjjön a tavasz!
Az anyukája zavartan mosolygott és azt mondta, a kisfia már szeretné, ha tavasz lenne.
Mondjuk ezt magamtól is kitaláltam. De az igaz, a kisfiú kikiabálta azt, ami már nekem is nagy vágyam. Tűnjön a tél! Jöjjön a tavasz!
Azt hallottam, 10 nap múlva itt a tavasz. 10 nap, ennyit még hajlandó vagyok várni. Ezért készítettünk egy tavaszváró naptárt! Az mégis csendesebb elfoglaltság. Én csak a rácsokat rajzoltam fel a többit Kópé alkotta.
És 10 krókuszunk is virít már, mind lila.
Ha ez sem segít, 10 nap múlva én is úgy fogok kiabálni, mint a kisfiú.
Adele Enersen egy Helsinkiben élő számítástechnikai programozó, aki a kisbabájával otthon töltött időszak alatt új hobbyt talált magának. Megpróbálja ábrázolni gyermekének álmait.
Minden délutáni alváskor újabb és újabb varázs-világot kreál a mélyen alvó kisbaba köré. Nemcsak alvós képek készülnek (itt a blogja), úgy tűnik a kisasszonynak is tetszik a játék.
Az első kép a kedvencem, lehet, hogy azért, mert ezt a mesét nagyon szeretem.
