2013. november 21., csütörtök

LY vagy J


Megérkeztünk a nagy dilemmához: j vagy ly
Szerencsére nem nekem kell feltalálnom a spanyol viaszt, így vannak elég jó módszerek a Ly/J megtanulásához. Legjobban a Mosó Masa meséje tetszett anno, így elő is vettem, de csak ötletet merítettem belőle. Kitaláltuk Kópéval a saját mesénket, amit lehet bővíteni. Tehát az alapfelállás van egy uszály megy egy hajó.
LY
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy uszály. Igen hosszú volt ez az uszály, így sokan elfértek a fedélzetén. A fő helyen, a trónon ült a király. Kicsit kótyagos, mondhatni hülye (bobcsánat a szívükhöz kapó olvasóktól, de a hülyét is meg kell valahogy tanulni) volt ez a király. Állandóan furulyázott, a vele utazó állatok pedig mindig csak azt kiabálták: FOLYTASD! FOLYTASD! Ez a hülye király pedig csak furulyázott tovább. Meg sem állt egy pillanatra sem, még akkor sem mikor kilyukadt az uszály és süllyedni kezdett. Ekkor már az rikoltozta a sólyom és a bagoly: SÜLLYEDÜNK, SÜLLYEDÜNK! Ugyan dehogy süllyedünk, forgatta szeme golyóját a gólya. -Süllyedünk, ha mondom!-okoskodott tovább a bagoly- Én mindent tudok, én vagyok a legokosabb.
-Ha annyira okos vagy te bagoly, akkor mondd meg, hogyan lyukadhatott ki az uszály?
-A harkálytól. Az uszály oldalát kopácsolta napestig, lyukas lett az uszály oldala. Ömlik be a folyó vize.
-Miért nem tesz valamit a király?- kezdett aggódni a gólya.
-A király? Ő nem ért máshoz csak a furulyához.

Folytatása következik.

2013. június 27., csütörtök

Mindig tanulok valamit

Picúr mindig új ismeretekkel bővíti a világomat. Tegnap kettőt is kaptam:
-Anya tudod, mi történik, ha egy 4 éves elázik az esőben?
-Mi?
-5 éves lesz.
-És én hány éves leszek, ha elázunk?
-Hááát. Azt nem tudom pontosan.
-Akkor inkább siessünk.

-Anya kicsit megvicceltem az Andrist és azt mondtam neki, hogy 4en vagyunk testvérek. Vagyok én, van egy kicsi Anna (nincs), van Beni (Kópé) és van egy gimnasztikás Annuska (nincs).
-Mármint gimnazista?
-Úgy is lehet mondani.

2013. június 21., péntek

Évzáró

Az iskolai évzáró kicsit hosszú volt, 1 óra Te Deum (évzáró szentmise), majd az igazgatónő beszéde szintén 1 óra. Meleg volt, tikkasztó, de megérte. Sírtam is. Azt hittem, én naív, hogy az ovi után vége a könnyes pillanatoknak. Be kellett látnom, ez így marad.
Mert kitűnő lett Kópé, amit már tudtunk, mert az évzáró előtt volt a bizonyítványok kiosztása. De azt nem tudtam, hogy a kitűnőket ki fogják hívni az egész iskola elé és hangos éljenzéssel, újjongással, tapsviharral köszöntik őket. Megható volt, hogy a diákok a hosszú ceremónia ellenére, szívből tudtak örülni társaik sikerének.

A tanítónéniknek egy-egy kis csokorral és saját készítésű kekszekkel köszönte meg Kópé ezt az évet.



2013. június 18., kedd

Jégtojások

Ma egy kis jégjátékkal hűtöttük magunkat. Eredetileg vizibomba ballonokba akartam kis játékokat rejteni, feltölteni vízzel, majd lefagyasztani. Túl picik voltak ezek a lufik, így még egy babszemet sem tudtam belerakni, nemhogy játékokat. Így nagy lufikat használtunk, azokon viszont valamilyen oknál fogva kis lyukak voltak, mindenfelé spriccelt a víz. Gyorsan leragasztottuk és beraktuk a mélyhűtőbe. Ott még eresztett egy darabig...Aztán kész lett, levágtuk a lufit a tojásról. Jó móka volt.


A mieinkről nem készült jó kép. Talán ez:


2013. június 17., hétfő

Vakáció! Mi így:

A suli utolsó napján Kópéval az előttünk álló időszakról beszélgettünk.
-Kérdezte a tanítónéni, hogy ki hová készül a nyáron én meg meséltem neki, hogy megyünk Kínába!
(nem tudtam megszólalni egy pillanatig:-hovááááá?
-Hát Kínába. Megnézzük a nagy falat.
-Valamit félreérthettél, mi nem megyünk Kínába.
(Senit sem untatnék azzal a 15 perces beszélgetéssel, amiben tisztáztuk, hogy NEM MEGYÜNK KÍNÁBA.)
Pár lépésnyi csend után Kópé megkérdezte:
-Anya, van a youtube-on film a Nagy falról? És kép? Letölthetjük és majd azt mondom, ott voltunk. Értsd meg anya, én már azt mondtam, hogy megyünk!!! Azt fogják hinni, hogy hazudtam!

Ezt a kérdést is tiaztáztuk.
De rá kellett döbbennem, a nyárra tervezett kis programjaim nem igazán érnek fel egy kínai úttal. Azért próbálkozom.

Tegnap rögtön fújtunk is buborékkígyót. A miénk is hasonlóan sikerült, mint az ötletet adó képen:


2013. április 25., csütörtök

Nevetős esti mese


Tényleg még soha nem röhögtem ennyire esti mesén! Nem mosolyogtam, vagy felnevettem, hanem röhögtem. Matild és Margaréta a könyvtárból vándorolt hozzánk, de meg fogom venni, mert kell nekünk még párszor. Nem azt mondom, hogy minden mesénél csapkodtam a térdem a kacagástól, de annál a történetnél, melyben a legyeket tanítják szavalni, a könnyeim potyogtak. Az is igaz, hogy nagyon fáradt voltam és olyankor hajlamosabb vagyok hülyeségeken röhögni, de ez tényleg jó volt.


Egy éve ilyen röhögős elvárásokkal kezdtük el Csoda és Kósza történeteit, amiről sokan, sok helyen mondták, hogy mennyire jó. Én nem voltam ennyire elájulva. Jó volt, de túl sokat vártam.
Matildot és Margarétát előítéletek nélkül engedtük az életünkbe és maradnak is még egy darabig.




2013. április 5., péntek

Origami virág

Ezt a ráérős délutánjaimra tartogatom:
(gyanítom nem fogok virágkereskedést nyitni a termékeimből)


2013. április 3., szerda

Szülinapom-pom

Ma van a szülinapom-pom. Tegnap Apuci a gyerekekkel a hálószobában sugdolózott és csomagolt. Még nem tudom, mi lesz az ajándékom, este adják majd át. Reggel a kedvenc virágaimat kaptam: tulipánt és fréziát. Tortát én sütök majd magamnak. Az a biztos. Pár éve Apuci hazaállított egy oroszkrém tortával. Ritka az az édesség (talán még a krumplicukor), amit nem szeretek . Az oroszkrém torta is ezek közé tartozik. Mivel ez Apuci kedvence, nem is vette észre az évek alatt, hogy én soha nem eszek belőle. A tortát azért megkóstoltam. Nem ízlett. Úgyhogy a biztonság kedvéért sütök.
Picúr jobban izgul, mint én. Mondta is:- Nagyon felpörögtem a szülinapod miatt.
Azt csodálom, hogy nem árulta el, mit kapok.


2013. április 2., kedd

Locsolóversek

Kópé olyan szép locsolóverset tanult a suliban, hogy nagyon nagy örömöt szerzett vele mindenkinek:


Eljött a szép 

Húsvét reggele,
Feltámadásunk 
édes ünnepe.

Ünneplő ruhákba 
öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, 
s virít a virág.

A harang zúgása 
hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol 
a zöld rétek felett.

Tündérország rózsái közt 
gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, 
megáldja az Isten.

Az illatos rózsavíztől 
megnőnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek 
a piros tojások.

Tanult egy vicceset is: Zöld erdőben jártam, bivalyokat láttam, fel akartak döfni, szabad-e öntözni?
Apuci ezt hozta: Csatornában jártam, döglött patkányt láttam, kifolyt a bele, megöntözlek vele.

Hazafelé az autóban Picúr álmában locsolóverset mondott. 3-4 versike volt összegyúrva. Később nem emlékezett az álomra, pedig én kíváncsi lettem volna.

Csalogattuk a nyulat

Az ajtón nyulak, az ablakon nyulak, a szekrényen nyulak, amerre néztem nyulak. Csak azért, hogy mindenképpen idetaláljon.



Aztán szépen elutaztunk, hogy teszteljük a nyuszi nyomozó tehetségét. Szerencsére megtalált minket.

2013. március 29., péntek

Torta Húsvétra

Nálunk is zajlik a sütés, főzés. Ablakmatricákat is készítettünk a délelőtt, így a ruháink étel és festékfoltosak.  Picúr hozzáfűzni valója:- Anya, én nem bízom a Vanish-ben. 

Ha lesz (lenne) időm, akkor még ezt:

Kreatív tojások

Elkészültek a tojásaink. A gyerekek a szilettes tojásokért lelkesedtek, így ők csak olyanokat gyártottak. matricákat ragasztottunk a tojásra, majd beleraktuk a festékes fürdőbe. Kivettük, szárítottuk, matrica le, tádáám.
Én csináltam a mozgószeműt, meg a csirkét.




Volt egy tervem, hogy búvár tojásokat is gyártok, de Picúrnak kellett a tojás egy madaras játékhoz és a kupak leesett. Így most van egy félig festett tojásunk. Ilyen lett volna:



2013. március 28., csütörtök

Rodeó és tojásfestés

Tegnap este 9 után Picúr kijött az ágyából, hogy ő bizony nem álmos. Bevackolta magát a kanapén a lábamhoz és nézni kezdte Apucival a tévét. Én olvastam, így csak akkor néztem rá a képernyőre, hogy mi is megy. Valamelyik okoscsatorna éppen rodeót közvetített. Picúr természetesen a bikáknak drukkolt. Kópé már rég aludt, így kértem a Művésznőt, menjen ő is aludni. Erre Apuci persze azonnal adni kezdte Picúr alá a lovat. Ezt súgta a fülébe:- Mondd anyának, hogy egyszer élünk!
Erre Picúr hangosan: -Anya mi egyszerűen élünk!

Fél 10 is elmúlt mire elálmosodott és hajlandó volt aludni menni. Nem is csoda, hogy reggel 8ig aludt. A tojásfestős projekt így csak most indul (egyébként már 6kor kelti a családot). Tegnap papírtojásokat gyártottunk, lilából. Az ötletet ez adta:




És íme e mi alkotásaink:


2013. március 27., szerda

Nyuszik az ovisoknak

Délután elugrálok velük az oviba, hogy jövő héten a kis fészkekben ezt is elrejthesse a nyuszi az ovi kertjében.




Húsvétkor ilyen reggeli cappuccinot kérek!

Reggelente a Morning show-t hallgatjuk. Picúr reggelente énekelgeti is a szignált. A minap egyszercsak az ének kellős közepén (Ha indul a reggel és kivet az ágy,vagy már a csap felett habzik a szád,a zuhany alatt vagy a kávé után...):
-Anya! A kávé után! Hallod ez rólad szól!

Ezt a képet Apuci figyelmébe ajánlom! (Ő a reggeli kávészállítóm.) Még van pár nap Húsvétig, lehet gyakorolni. :D


2013. március 26., kedd

Síeltünk

Nem gondoltam volna a tél elején, hogy március végén síelni megyünk, de így lett. A múlt héten domboldalon siklottunk-főleg a gyerekek, én csak óvatos duhajként próbáltam követni a száguldozó golyókat a pályán. Az érkezésünk napján erősen esni kezdett a hó, mi azért kimentünk sétálni. A dombon felfelé menet Picúr már sápítozott, erre Apuci:

-Picúr ne is álmodj róla, hogy viszlek!
-De ÁLMODOM!

és 10 másodperc múlva:





2013. március 21., csütörtök

Még még tojás

Lufi segítségével készül ez a madzagos tojás.


Egy kis varázslat, ha a lufiba csokitojást rejtünk:

2013. március 20., szerda

A nyuszik mellé pillangók

Kész vagyok a pillangókkal is, amik a nyuszi fészekbe kerülnek majd. Celofánba raktam Smarties-t, egy csipesszel középen összefogtam, a csipeszt washi tape-pel (dekortapasz) díszítettem. Kaptak zsenília drót csápokat meg mozgós szemeket. (kb 5 perc volt az egész)




2013. március 17., vasárnap

Nyomtatható tojás ruhák

Imádnivalóak ezek a tojások, csak egy filctoll kell az arcok felrajzolásához, a ruházatuk pedig erről a linkről letölthető, nyomtatható:






Így állítsd össze:


2013. március 15., péntek

Piros fehér zöld gyűjtemény

Ha kinézek minden fehér, én pirossal és zölddel egészítem ki.
Kópét kérdeztem, mi volt a suliban az ünnepségen, ő nagyon röviden összefoglalta: Összegyűltünk az aulában és ott elmesélték, hogy mi volt.
Na erre sem kapna történelemből ötöst, de talán ragadt rá valami a koszon kívül.

Túrókrémmel töltött paradicsom, újhagyma szárral:








Forrás: 1, 2, 3, 4, 5.

2013. március 14., csütörtök

Így készült a pom-pom

A nyuszik varrogatásánál már terveztem, hogy a régi kartonkarikás módon készítek pom-pomokat farkincának.
Aztán találtam egy sokkal egyszerűbb megoldást:

mini pom pom tutorial <3

2013. március 13., szerda

A fészek lakói

Kész lettek az idei nyuszik. Egy kinőtt bébipulóver ujjaiból varrtam őket. Idén nem hagyományos csokinyuszi, csokitojás kerül melléjük, hanem nyuszi formájú linzereket fogok sütni és még egy pillangót készítek, amiben m&ms lesz. 


Hogyan fessünk tojást? -ötletek

Nagyon hasznos tippek, amiket látva a fejemet fogtam, hogy ez eddig hogy nem jutott eszembe.

Festés után hungarocellbe szúrt gombostűkön száradnak a tojások:
(ráadsás ötletként itt egy csipkedarab tojásra erősítésével születnek a minták)


Festeni meg így:
bár nálunk a "kanállal ki" megoldás is jól működött eddig 


És a pöttyözés, hát ez szuper:
képek innen, innen és innen.

2013. március 12., kedd

Kokárda március 15.

A suliban Kópé zöld kéz volt, mint egy ufó, aztán meg fehér, de lehetett volna még véres kezű is. Ezt ő mesélte. Festékeztek és hatalmas kokárdát gyártottak úgy, hogy a kézlenyomataikkal színezték a felületet. Tavaly én is készítettem különlegességet, például ezt:

 de most is találtam néhányat:

Kokárda virág bross, Ékszer, óra, Bross, kitűző, Ő egy szép kokárda-virág. Nem csak Március 15-ére! :-)
Organza és gyöngy felhasználásával készítette..., Meska

Kokárda-madárka, Ékszer, óra, Bross, kitűző, Ezt a madárkát a kokárda színeivel készítettem. Minden öltés kézzel varrt. 
 Mérete: 8cm., Meska

Ilyen fülbevalót elfogadnék:

Nemzeti madárkák fülbevaló a Bubudekor logó madarai, Magyar motívumokkal, Ékszer, óra, Fülbevaló, A Bubudekor-Mesedekor logó madárkáit most már viselheted a füledben is, nem csak kitűzőként.
Hamaros..., Meska
Ezeket a meskán találtam.


2013. március 11., hétfő

Tojásfestés hagymahéjjal


Kifújt tojásokat akár már most is készíthetnénk, de Kópé a tojásfestésről hallani sem akar, ő további nyulakat akar gyártani. Amikor elkezdtük, egy nyúl után azt mondta, neki ennyi elég volt, ám Picúr továbbra is lelkesen készítette a nyuszikat. Egy perc után Kópé is visszajött, hogy meggondolta megát. Még egy adag kartonnyulat kellett gyorsan kivágnom, mert annyira belejöttek. A tojásokhoz meg gyűjtök gyerekek számára inspiráló ötleteket. Addig itt ez a klasszikus festési technika, csak valamelyik harisnyámat kell beáldoznom a tojásfestés oltárán. 



kép innen

2013. március 9., szombat

Tojások kreatívan

-Semmi baj, majdcsak kiatlálunk valamit!- mondta Picúr, miután felragasztgatta az összes húsvétra szánt tojásmatricát az ágyára, én meg kiakadtam, hogy miért nem kérdezte meg.

De igaza van, a matricáknál kreatívabb megoldások is léteznek. Kerestem néhány nyuszis megoldást:


egy kis fejdísszel és filctollal dekorálva:


Ez pedig főtt tojásból:
 A nyúl őrzi a répáit:


Nekem a gülüszemű amigurumi a kedvencem:

Végül néhány sárga: