2010. december 1., szerda

Adventi naptár




Tá-tááám: elkészült a naptár. Nem sikerült minden magammal szemben támasztott elvárásnak megfelelni, de sikerült az arany középutat választanom. (Lesz 1-2 szem m&m is, ha valaki aggódna gyermekeim lelkéért.)

Vasárnap a templomban a plébános úr felhívta a szülők figyelmét, hogy ne hazudjunk a gyerekeknek, nem a Jézuska hozza az ajándékot! -Köszi!
Kicsit dúltam-fúltam magamban, hogy azért mégis...,de egyrészt a prédikáció résznél Kópé szerintem már nem figyelt, másrészt ötletet adott az adventi naptárhoz. Valmai haszna csak volt.
Arról prédikált a pap, hogy a karácsony Jézus születésének ünnepe, ne az ajándékok, az ételek legyenek a középpontban, próbáljunk minél több jót tenni, próbáljunk a szeretetre koncentrálni.

Azt találtam ki, hogy minden nap kis jócselekedetet kérek a gyerekektől az adventi időszakban. 24 kis tasakot gyártottam, mindegyikben szerepel egy kis feladat és egy kis jutalom is. Ma mazsolákat rejtettem a tasakba. Lesz még m&m, mogyoró, mandula, szőlőcukor stb. 1-2 szem/gyerek. A feladatok közt szerepel olyan is, hogy tologassanak együtt babakocsit, vagy építsenek együtt tornyot, tornázzanak együtt- az lesz benne a feladat, hogy ne vitázzanak és ne irígykedjenek. főleg Picúrra leszek kíváncsi.
Szerepel igazi feladat is, töröljétek meg a csizmáitokat, rakjátok el a játékokat, első szóra szaladjatok fürdeni stb.

Kíváncsi leszek a fogadtatásra! Ma lesz a premier!

Nincsenek megjegyzések: