2010. november 8., hétfő

Rózsatündérek


(Forrás: Angry chiken)

Mamazon oldalán találtam ezt az aranyos megoldást. Ahogy ő is viccesen utal rá, nem volt itthon éppen rózsaszirmunk, főleg nem préselve. De az ötlet jó, úgy döntöttem megvalósítjuk. Már csak rózsaszirom kellett hozzá. Honnan is, honnan is...
A lopás bűn. Ugye. Isten szeme mindent lát, tehát akárhonnan csenek el szirmot, az előtte nem marad rejtve. Nosza, ne kelljen leskelődnie túlzottan, hazafelé a templomkerten át szoktunk jönni és kinéztem egy túlnyílt rózsát. És levettem (eufemizmus, hisz eltulajdonítottam) 4 db szirmot, valamint felszedtem a lehullottakat. Aztán a préselés és alkotás már nem is volt olyan izgalmas a fentiekhez képest. Nem tudom, mit szólna a Plébános úr, ha a fenti problémakört tálalnám neki.


A mi alkotásaink:







Nincsenek megjegyzések: