2010. február 27., szombat

Kalács és cápa

Azért az olyan megnyugtató, hogy Apuci jól ismer engem. Vett is egy kürtőskalácsot, hogy nehogy éhenhaljak hazáig. Velem mindig ez a baj, pár óránként meg kell etetni (a húgom is így működik;)), különben duzzogni kezdek. Sokszor Apuci hamarabb tudja, mi a baj, mint én. De ez már a történet vége lesz.

Az eső ellenére elindultunk cápát és pókot nézni. Nem titokzatoskodom tovább: A Páriszi Udvarban van egy kis üzlet (Hologram galéria), ahol hologramos képeket lehet vásárolni. Az egyik kirakatban egy óriás cápa tátja harapásra a száját, a másikban pedig egy pók próbál elkapni minket. Ezeket mutattuk meg Kópénak.






A kirakatban még megnéztünk néhány képet, egy boxolót, autókat, Supermant stb. Aztán sétáltunk a Dunaparton, szerencsére már nem esett. Aztán durcás lettem. A többit pedig már elmondtam.

2010. február 26., péntek

Főzött gyurma

Pár hete az egyik szomszédunk megrökönyödve konstatálta, hogy mi vagyunk azok, akiknek nincs mikrohullámú sütőjük. Megrökönyödése nem újkeletű, mert már máskor is megdöbbentette ez a tény. Nem próbált rábeszélni, de megjegyezte: Hiszen emberek járkálnak a holdon!
Vagyis abban a világban, amelyikben emberek szaladgálnak más égitesten, akkor a mikro olyan alapfelszerelés, ami nem hiányozhat egy háztartásból.
Nekem nem hiányzik. Csak egy valami van, amit azt hittem eddig, nem lehet máshogy elkészíteni.

Rendszeresen látogatok egy fórumot, ahová egy anyuka feltett egy főzött gyurma receptet. Eszembe jutott, hogy kb. 2 éve Kópéval jártunk egy zenés kézműves foglalkozásra, ahol szintén kaptunk ilyen receptet, de azt csak mikróban lehetett elkészíteni. Akkor azért nem készítettük el, mert nekünk ugye nincs. Ezért is örültem ennek, mert ehhez nem kell.

250 g liszt
3 dl víz
3 ek só
1,5 ek olaj

Kb 5 perc alatt összesűrűsüdik. Ha kicsit kihűlt, át kell gyúrni és kész is. A lábast azonnal be kell áztatni! (pesze ha még akarod valaha használni)
aztán jöhetett a színezés:
pirospaprikával, őrölt rozmaringgal és kurkumával gyártottuk le a pirosat, a zöldet és a sárgát. Zacskóban, hűtőben tárolva sokáig eláll.

Átgyúrás előtt


Átgyúrva








És a pattogatott kukorica miatt is gondolok néha a mikróra. Régen csak olyat lehetett kapni, amit gáztűzhelyen kellett elkészíteni. Most meg csak mikrós van.

2010. február 24., szerda

Gyógyulj meg!

Kópé a héten itthon marad. Semmi komoly, csak folyik az orra és emiatt köhög. Elég egészséges ahhoz, hogy estére én már úgy nézzek ki, mint Zombifalva egyik lakója. Picúr meg fejleszti az akaratát. Muszáj, ha lépést akar tartani Kópéval. Így megtanult sikítani, mint egy kismalac, meg toporzékolni. Ez utóbbi szerintem lánygén. Kópé sosem csinált ilyet.

Úgyhogy gyógyítok. Az egyik nagy kedvenc ilyenkor télen a csipkebogyó tea. A leghatásosabb úgy, ha a szárított csipkebogyót fél napra hideg (vagy langyos, semmiképp nem meleg) vízbe áztatjuk. Kópé kanalazta az üvegbe a bogyókat és ő töltötte fel vízzel. Még szerencse, hogy a tegnapit már lehet inni, mert a türelem erényét még nem fejlesztették ki a gyerekek.

2010. február 23., kedd

Rajzfilm

Arra a felvetésre, hogy csináljunk rajzfilmet, Kópé egy "na ne hülyéskedjetek" arckifejezéssel ajándékozott meg minket. Aztán csak nézett ránk: ugyan, mit találtak ki ezek már megint. De elég érdeklődő maradt.

Kis cetlikre rajzolt Apuci képeket, amik egymástól alig különböztek. Ha gyorsan pörgettük a lapokat, akkor: pattogott a labda, repült a madár, futott a fiú vagy egy létrán mászott fel.
A piros metro vonalán volt egy időben ilyesmi a falon. Vagy még mindig van?









A legvégén közölte Kópé, nem is így kell ezt csinálni, mert így túl kicsi a rajzfilm.

2010. február 22., hétfő

Zöld felhő

Miért lett vizes Picúr haja?
Mert esett az eső... A kádban.
A kádban?
Igen, ott.
A tus?
Nem, a zöld felhő.

Feladom.

Kópé nélkülözhetetlennek érezte a fürdéshez tegnap a zöld Duplo építőalapot. Anélkül nem is lehet fürdeni. Lemerítette a víz alá, így megteltek a kis mélyedések. Megfordította a víz alatt és kiemelte. És láss csodát, a víz nem folyt ki a kis lukakból. Csak, ha elkezdte mozgatni a vízszintesen tartott táblát. Úgy esett, mint az eső. Nagyon jópofa. Csak kár, hogy mindet Picúron kell kipróbálnia. Ő meg csak tűri.

2010. február 19., péntek

Farsangi ráadás



Pénteken bohócot csináltam magamból. Pontosabban nyulat. Szülők is mehettek a farsangi mulatságra, de kötelező volt beöltözni. Az IKEA-ban vettem egy nyuszis álarcot. Gyerekméret, de azért hordható. Meg felvettem egy fehér hosszúujjút. Csak ügyelnem kellett, nehogy azt rántsam magamra, ami kicsit átlátszó, mert bár kínomban nevettem volna, de a katolikus oviban nem biztos, hogy velem kacagtak volna a többiek.

Bár tegnap már csütörtök volt és a farsangi szezonnak szerdán vége lett, azért Kópé javaslatára beöltöztünk itthon is. Ő teknős lett. Sállal egy díszpárnát kötöttünk a hátára. Én királynő lettem- pokróc volt a talárom, fakanál a jogarom és egy játékvödör a koronám. Szépen néztem ki. Mivel Picúr nem tűr meg semmit magán, ezért őt méhecskének neveztük ki (csíkos póló volt rajta). Így vonultunk fel-le a szobában. A kis méhecske meg jött utánunk. Aztán ettünk-ittunk, jót mulattunk. (Úgyis vacsoraidő volt ;), így legalább nem kellett könyörögni, hogy jöjjenek enni.)

2010. február 17., szerda

Házi társas

Első bekezdés:
Ha már azt hiszed, valamire egyáltalán nincs szükséged és megválsz tőle, néhány nap, vagy hét múlva biztos lehetsz benne, hogy pont az a dolog kellene.
Pár hete átválogattam a gyerekek játékait és egyik-másik a kukában landolt. Így járt például egy kockakirakós is. Az egyik kocka hiányzott, egy másik félbetört, a harmadikról letépte valaki a képet, a dobozát nem lehetett becsukni, mert letört a kis kapocs róla, egyszóval mentehetetlen és használhatatlan volt. Kuka.

Második bekezdés:
Tegnap készítettünk egy kis társasjátékot Kópéval. Picúr Apucival játszott: ha csak tehette, levette Apuci szemüvegét és ez egy egyévesnek igen szórakoztató elfoglaltság. Kópénak viszont kevésbé lebilincselő. Így inkább rajzolt egy virágot, aminek a szirmait különböző színűre színezte ki. Először ő talált ki szabályt:
- A kis figurák végigugrálnak a szirmokon, majd beugranak a virág közepébe. Ha beugrottak, akkor mi felállunk a játék mellől, futunk egy kört a lakásban, majd visszaülünk. Feltettem azt a badar kérdést, hogy így ki fog nyerni. A válasz egyértelmű és határozott volt. Természetesen Kópé. Játszottunk egy kört és áttértünk az én játékszabályomra.
- Készítsünk egy dobókockát, az oldalaira ragasszunk egy-egy színt ( a szirmok színének megfelelőt). Akkor lehet lépni, ha a következő szirom színének megfelelőt dobsz. Ha körbeért a kis figura, újra az első szirom színét kell dobni, akkor lehet beugrani a virág közepébe. És kész.

Miből készítsünk dobókockát? És már meg is van az összefüggés az első bekezdés és a második között. Igen, nagyon jól jött volna egy kopott kiskocka, amire rá lehet ragasztani a színeket. Így csak húztunk a lefordított kiskártyákból. Ma veszek egy dobókockát és átalakítjuk.



2010. február 16., kedd

Fodrász leszek

Kópé haját én nyírom. De azért ez nem az a klasszikus fodrászkodás. Picúrnak még kicsi a haja, úgyhogy nála sem élhetem ki hajformázási mániámat. Viszont vannak babáink. Picúr karácsonyra is kapott vagy hármat. Apuci szerint ezeket magamnak vásárolom. Lehet, azért jutott erre a meggyőződésre, mert a beszélős baba (10 dolgot tud mondani gombnyomásra!) beszerzésekor letörölhetetlen vigyorgásban törtem ki, és amint aludni mentek a gyerekek, rögtön próbálgatni kezdtem. És szép hosszú haja van.
Mivel már Picúr is előszeretettel cibálja a babák haját, sokszor elővesszük a fésűket és nekik esünk.

Kópé látott minket, de nem akart ebbe a lányos mókába bekapcsolódni, viszont elővette a pasztellkrétákat. (Olyasmi, mint a zsírkréta, de mégis más)



Aztán elővette az ollót is. Na erre már én is odamentem megnézni, hogy ő mit alkot. Rajzolt egy lányt (csak a fejét, kicsit a kalap nélküli lány jutott eszembe róla), színes hajjal és azt vágta le. Ilyen lett:



2010. február 15., hétfő

Tarka békák

Amíg nem volt gyerekem, minden társasjátékban arra törekedtem, hogy én nyerjek. Ez a cél, ha jól tudom. (Kivéve, ha betlit mondasz az ultiban. De ott meg azzal nyersz, ha veszítesz. És ugye ultizni még nem ultizunk a gyerekekkel.)
A nyeremény utáni ácsingózást a gyerekekkel folytatott társasjátékban el kell felejteni. Legalábbis nálunk. Ha Kópéval játszunk valamit, akkor a legjobb, ha 5000-0-ra nyer. Ha én akár csak egy kis sikert is elérek, duzzogó arckifejezés jelenik meg rajta, csak úgy kezd el újra nevetni, ha felhívom a figyelmét a köztünk lévő nagy távolságra.

Tarka békáztunk. És szokás szerint ő nyert. Hát ki más? Én persze sokszor felkiáltottam, hogy melyik színű békát kellene elkapni és hagytam, hadd kapja el ő. Általában a megoldásban nem kell segíteni, de lassúnak kell lennem.



Persze felmerül bennem a kérdés, mikortól kellene szembesíteni azzal, hogy a világ nem így működik, hogy tulajdonképpen hagyom nyerni. Aztán mindig úgy döntök, ráérünk arra még. Még hisz a Mikulásban, a Karácsony csodájában, a nyusziban. Nem baj, ha azt hiszi, ügyesebb, mint én. (Pedig én tudom, hogy én vagyok a legügyesebb a világon. Anyukám mindig ezt mondta.)

2010. február 14., vasárnap

Festés, mázolás

Rájöttem, hogyan legyek milliomos. Olyan terméket kell forgalmazni (gyártani), ami fillérekbe kerül és borzasztó drágán eladható. Aztán a szülő megveszi a gyerekének és megnyugtatja magát, hogy nem is volt drága, mert a gyerek nagyon jól eljátszik vele.
Ha Kópé Apucival megy bevásárolni, szinte biztos lehetek benne, hogy nemcsak a szükséges élelmiszereket, fogyasztási cikkeket veszik meg, hanem hoznak valami játékot is. A múltkor egy színezőt vettek meg. 10 db kiszínezhető kartonlap volt a dobozban és a hozzá való vízfesték. Mindezt mennyiért? El se merték árulni.
A kartonokat több példányban lefénymásoltuk, hogy legalább ne csak egyszer tudjuk használni.

Nem is mondom milyen színező! Verdás természetesen! Picúr is kipróbálta a vízfestékezést. Én meg várom, hogy lejárjon a mosógép, vajon kijöttek-e a foltok a ruhákból.





Végül pedig megnyugtatom magam, nem is volt drága, mert a gyerekek nagyon jól eljátszanak vele.

2010. február 12., péntek

Futrinka utca


A hétvégén színházi élményekkel gazdagítottuk nagyobbik gyermekünk életét. Apucival ment Kópé megnézni a Futrinka utca lakóinak történeteit, nekem a főzés és házimunka örömei maradtak. Mikor hazaértek, megkérdeztem, miről szólt, de Kópé Apucihoz irányított, hogy majd ő elmondja. Nem akartam kiábrándítani (egyikőjüket sem), hogy nem a történet érdekel, hanem, hogy Kópé azt hogyan adja elő. Úgyhogy Apuci elmesélte a kolbászkerítéses, bögreházas, Sompolyogi Rókás, Cicamicás történetet.

Vártam egy-két napot és megpróbáltam újra. Elővettük a papírlyukasztó eszközeinket, amik közt cicaforma is található. De Kópé lerázott, hogy ez a cica nem is hasonlít Cicamicára és különben is:
- Apuci a múltkor már elmesélte, miről szólt a mese. Nem emlékszel anya?


2010. február 11., csütörtök

Buborékok

A buborékokban nem a színek a legjobbak, hanem a kipukkasztásuk. És azért jó a nagyobb gyereknek, mert nagyobb. Ha nagyobb, hamarabb eléri és hamarabb széttapsolja a buborékokat.
A kisebb meg először nézi, aztán sír, aztán belenyugszik, aztán örül, aminek lehet, annak, hogy nézheti. Így.

A már emlegetett zenebölcsit a Málna zenekar egyik tagja tartja, természetesen Málna dalokat is éneklünk. Például a Buborékokat. Tegnap ezt adtuk elő a szokásos esti fürdős produkció alatt. A szomszédok bizonyára székeket toltak a fal mellé, hogy jobban hallják.

Buborékok

Itt van a buborék,
Itt van újra!
Kapd el, ha valaki újra fújja.

Fújom a dalomat én is szépen,
Míg csak a buborék száll a szélben.



2010. február 9., kedd

Jégcsapok

Farsangi szezon van. Továbbra is naponta megnézzük a Maszkabál dvd-t és próbáltam farsangi verseket is megtanítani Kópénak. Ez utóbbi próbálkozásom kudarcba fulladt. Nem volt hozzá kedve. Viszont szedtünk az erkélyen jégcsapokat, beleraktuk egy nagy műanyag dobozba és néztük, hogyan olvadnak el, hogyan lehet őket összetörni.

És ahogy olvadtak, egész furcsa formájuk lett. Az egyik olyan volt, mint egy korcsolyacipő. Nem én találtam ki. Nyáron a felhők formáját figyeltük, próbáltuk kitalálni, mire hasonlítanak. Most nincs bárányfelhő, van viszont sok hó és jégcsapok.

A verstanítást pedig nem adom fel. Nem is én lennék.

Édes havazás

Vasárnap délután (délelőtt színhában volt Kópé) lementünk a cukrászdába. Halmozzuk az élvezeteket, színház is, cukrászda is. Gondoltam, ha lúd legyen kövér! Hogy én ne jussak az ilyen ludak sorsára,a süti után szánkózni is elmentünk. A közeli kis dombról számtalanszor lecsúsztunk.

Vitai Ildikó megzenésítette ezt a verset (imádom a lemezeit), ezt énekeltük:

Hajnal Anna: Szánkón

Húzza a szánkót hegynek fel,
szuszog a Jankó hegynek fel.
Siklik a szánkó hegyről le,
Ujjong a Jankó hegyről le!

De puha fehér dunna a hó!
Még felborulni is jaj de jó!
Vörös az orra, a füle ég,
szuszog a Jankó, de húzza még.


és hazudnék, ha azt mondanám nem volt jó Jankónak lenni.

A túlbuzgó szülőnek mi a jutalma? Egy zokogó gyerek, aki azt hüppögi, nem akar másnap oviba menni, mert itthon olyan jó, olyan jó dolgokat csinálunk.

2010. február 8., hétfő

Olvassunk

Tegnap megjelent Kópé a mágnestáblával és a hozzá tartozó betűkkel a napplaiban, hogy írjunk valamit. (A játék még az enyém volt. Nagyinak hála, hogy megőrizte!)
Kiraktam neki, hogy APA (ezt már ismeri), ANYA (ezt is). Majd következett volna Kópé keresztneve, de sehol sem találtuk az I-betűt. Mindent felforgattunk, pedig evidens volt, hová tűnt. Picúr szájában volt. Kiírtam azt is: KÓPÉ



- ezt még nem ismerte fel, ettől kicsit morcos is lett. Elővette a többi betűt és "írni" kezdett.



-Mi van ide írva?
-Hát olvasd el anya!
-Te olyan aranyos vagy, biztos elolvasod nekem!
-Nem vagyok aranyos!!

(Így nem tudtam meg, mit írt- Lehet, jobb is.)

2010. február 7., vasárnap

Almakompót

Hogy lehet úgy felkelni, hogy almakompótot kívánunk? Nem tudom, de valószínűleg a kávé iránti igényemre hasonlíthat. Kópé ma almakompót igénnyel ébredt.
-Főzzünk kompótot! Almásat, mert annyi almánk van. Nagyon sokat hoztunk a papától.
Ez igaz is, csak az az alma már réges-rég elfogyott. Nem akartam kiábrándítani Kópét. A végén még nem kér.
Segített felkockázni az almát. Minden jobban ízlik neki, ha segíthet az elkészítésében.





2010. február 6., szombat

Lázár Ervin napok

Lázár Ervin napokat hirdettem a gyerekeknek. Mindketten figyeltek. Picúr olyan kis édesen nézett a bejelentésemre, mintha értené. Pedig legtöbbször a esti mesénél ő már alszik.
Aztán a kezdeti lelkesedésem kissé lanyhult, mert rájöttem, sem a Négyszögletű kerek erdő, sem a Kapalba zárt lány nem igazán 4 évesnek való. Az első humorát szerintem még nem érti, unatkozott is, mikor olvastam. (félretettem és kint elolvastam magamnak) A Kalapba zárt lány története meg nekem is kissé kusza, olyan álomszerű. De a történet eleje nem rossz. Úgyhogy a végét átköltöttem.

A történet egy lányról szól, aki nem hord se kalapot, se sapkát, se kendőt. Fújhat a szél, szakadhat a hó, eshet az eső...Szóval semmilyen fejfedőt. Aztán egyszercsak a szél ráfúj egy kalapot, ami megnő és már teljes sötétségben van a lány. A kalap körülveszi és bezárja. Az a rész, amikor elkezd tapogatózni a vaksötétben és talál egy kertet, ahol gazolni kezd, na az már nálunk kimaradt. Inkább csak azt mondtam, elesett- ez benne van a mesében- és megbeszélik a kalappal, hogy ezentúl ha szükség lesz rá, hordani fogja a kalapot. (Egyszer a lány felkiált: Te rohadt kalap!- itt inkább csúnya kalapot mondok. Gondolom, néhány irodalmár szívgörcsöt kap, hogy az autentikus szöveget megváltoztattam, de nekem így jobban tetszik.)
Mindenesetre olyan jól sikerült a szöveg "átírása", hogy állandóan ezt kell mesélnem, naponta 10-szer.

2010. február 5., péntek

Látogatás a könyvtárban



Már napok óta tervezem, hogy az oviból hazafelé jövet elmegyünk a könyvtárba. Picúr még nem volt, gondoltam nem lehet elég korán kezdeni. Kópé persze először nem akart jönni, de aztán meggyőztem milyen jó lesz, fenn a játszószőnyegen autózhat is, míg én válogatok. Na erre persze fellelkesült. Az ovitól kocsival kb 3 perc az út a könyvtárig. Az út felénél belémvillant a felismerés: TÉL VAN! Persze ez evidens, 40 cm hó esett a napokban, nem lehet nem észrevenni. Észrevettem én, de a programtervezésnél ezt a körülményt nem vettem figyelembe. Mert ott le kell vetni a kabátokat! Kópén síoverál, Picúron szintén téli hacuka. Mindez a röpke 3 perces út felénél jutott eszembe, addigra már Kópé lelkes volt, hogy könyvtárazunk. Megpendítettem, ha nem lesz közel parkolóhely, meg se állok. Parkolóhely volt, közvetlen a könyvtár mellett. Végülis a kezdeti nehézségeket gyorsan leküzdöttem a ruhatáros néni segítségével, aki a pulton ülő Picúrra ügyelt, míg én Kópét hámoztam.
A gyerekrészlegen is minden a legnagyobb rendben volt, igaz sok időm nem volt válogatni. Van ugyan egy játszórész a gyerekeknek, meg egy jó nagy asztal is, ahol színezni, rajzolni is lehet, ez Kópét le is kötötte, de Picúrt mindezek csak igen rövid ideig foglakoztatták. Hozzábújt a radiátornál a hatalmas oroszlánhoz és ekkor észrevette, hogy milyen jópofa radiátorvédő rács van az egész könyvtárban. És milyen jó hangos, ha üti. Beni megemlítette, hogy így ez nem lesz jó, itt csendben kellene lenni. Kicsit még rajzoltunk a krétákkal, Picúr ezeket megpróbálta megenni. Úgyhogy lekaptam a polcról 3 Lázár Ervin mesekönyvet. És hazaindultunk: kölcsönzés Picúrral a kezemben- egy hölgynek halaszthatatlan kérdése volt és elém tolakodott. Majdnem odanyomtam neki, hogy akkor legyen szíves ő is tartani egy kicsit egy ficánkoló 10 kg-os csomagot; öltözködés (köszönet a ruhatáros néninek); gyerekek autóba be; és indulás.
MIndezek ellenére máskor is megyünk, ha már nem lesz ennyi cucc rajtunk és addigra Picúr is nagyobb biztonsággal közlekedik kétlábon.

Kicsi zenekar



Zenei ízlésem fejlesztése és karbantartása mostanában hagy némi kívánnivalót, felnőtt szemmel biztosan. Gyerekzenéket viszont elég sokat hallgatunk. Nem mindig sikerül az éppen aktuális ünnephez, évszakhoz kapcsolódót hallgatnunk, énekelnünk (utalnék itt a pár napja történt "Süss fel nap" esetre), de azért igyekszem.
Alapítottunk egy zenekart. Olyan kicsit, hogy csak ketten voltunk benne: én és Picúr. Már gondolkoztam is, milyen PR kampánnyal, botránysorozattal tehetnénk híressé magunkat. Pl.: Csörgős Picúr titkos élete: Valóban csak egy éves?; - de aztán inkább csak a ritmushangszerekre koncentráltam. Hallgattunk egy cd-t (Jeles napok 2.), az év első felének jeles napjaihoz kapcsolódó dalok vannak rajta. Tegnapelőtt Balázs nap volt, a balázsolásról is van rajta egy ének. Nem volt kéznél gyertya, meg Picúr ezt még nem értékelné úgysem. Úgyhogy csak zenéltünk, csörögtünk-zörögtünk. Nem találtam meg minden kis hangszert. Ahogy elkezdtük a koncertet, Picúr felállt és előhozta azt a kis bohócos csörgőt, amit én nem leltem sehol. Lehet, hogy elásta, mint kiskutya a csontot, hogy majd az ínséges időben előássa egy kis zenéléshez.

2010. február 3., szerda

Rejtvényfejtők világnapja

Igen ilyen is van. Nem is tudom elképzelni, kinek és miért jutahatott eszébe, hogy a rejtvényfejtőknek kell egy világnap. Elég magányos műfaj a rejtvényfejtés, nem hiszem, hogy klubjuk van, ahol 2 pofa sör meg 3 befejezetlen sudoku után az egyik tag felkiált: kell nekünk egy világnap, amikor ünnepeljük magunkat, mondjuk úgy, hogy rejtvényt fejtünk! Vivát-hangzik mindenhonnan, majd a vállukra emelve társukat körbe szaladnak a klubhelyiségben.
Ha ma ez van, hát ünnepeljük a rejtvényfejtőket.
Úgy döntöttem, mi találós kérdésekkel veszünk részt az egész világot izgalomban tartó rendezvénysorozatban.
Csak nagyon egyszerűeket mondtam Kópénak:

-Fehér takaró a földön, nem is szövik, az égből jön.Mi az? (a hó)

-Fent lakom az égen,
melegít a fényem,
sugárból van bajszom,
este van, ha alszom. (a nap)


- Éjjel- nappal mindig jár,
mégis csak egyhelyben áll. (az óra)

-Kereke van, mégsem kocsi,
rajta ormány, nem is kicsi.
Felszívja a porcicát,
kitisztítja a szobát. (a porszívó)

-Ha feldojuk zöld, ha leesik piros. Mi az? (dinnye) - ezt el kellett árulnom. De utána Kópé ontotta az általa kitalált találós kérdéseket:

-az égből jön és nem fehér, hanem csíkos. Mi az? (eső) ezt kétszer is elismételte, de megkért, másodjára ne találjam ki.
-kinyitjuk és bemegyünk rajta (az ajtó)
(Nekem tetszettek az ő kis találós kérdései)

Boltolunk

-Kérsz almát?
-Nem.
...
-Játsszunk boltosat?
-Igeeen!
- Hihi (magamban)

Előkészítettem a csemegepultot. Én voltam a boltos.



Sokszor játszunk boltosat, ezért a Sparban és a Tescoban is gyűjtöm a matricákat. Meg mindenhol, ahol felajánlják, hogy gyűjthetem. Jelenleg sem a minimalista kerámiakészlet, sem pedig a drágakőnek álcázott bizsura nincs szükségem, így a matricákat a boltos játékhoz kérem el. A Sparban az egyik pénztárosnak említettem is a múltkor (máskor olyan kedves), de a "játékhoz kell" kijelentésemre nagyon furcsán nézett rám. Mondhatni ellenségesen. Már majdnem megvettem inkább a minimalista készletet. Nem is egyet, rögtön kettőt, de nagy volt a sor mögöttem, nem akartam feltartani senkit, meg reménykedtem, hamar túlteszem magam a Sparkisasszony lesújtó pillantásain. És így is lett. Egész jól aludtam.
Tehát, hogy ne csináljak túl nagy kacskaringót a történetben, van matricánk is elég sok. Úgy döntöttem, ezek a matricák fognak pénzként funkcionálni, ezzel fog fizetni a vásárló (a szerepet Kópéra osztottam). Ha vesz valamit, ragasztani kell a kis füzetbe néhány matricát. Ezzel a számolást is gyakoroltuk, mert én csak megmondtam mennyi matrica ez, mennyi matrica az és neki be kellett ragasztania a fizetséget. Picúr csak nézett, hogy mi ez a nagy felfordulás már megint. De Kópé nagyvonalúan vett neki 2 szál ropit ( szálanként 1 matricáért) és az almájából is adott (4 matrica, de ebben benne van a pucolás és darabolás is). Úgyhogy ettek almát, Beni a pisztáciát is lelkesen vásárolgatta. Rám maradt viszont az összes mogyoró- Picúr még nem ehet ilyet, Kópé meg az ingyenes kóstoló után maradt a pisztáciánál. Még szerencse, hogy az én kedvencem a mogyoró. Így mindenki jól járt.

2010. február 2., kedd

Hosszú lesz még a tél

Hosszú lesz, legalábbis a medvék biztos ezt jósolják. A néphagyomány szerint ma kijönnek a medvék a barlangjukból, ha látják az árnényukat, hosszú télre számíthatunk. Nemhiába rendeltünk extrameleg új kesztyűket a gyerekeknek a neten.


(fotó: parameter.sk)

Tegnap bunkert építettünk. Bemásztam én is Picúr járókájába. Először Kópé az új autójával volt elfoglalva, de aztán neki is megtetszett a játékunk és bemászott hozzánk. Pokrócot terítettünk a járókára és mi voltunk a kismackók. Bezsúfoltunk magunk mellé még néhény plüssmedvét és eljátszottuk, mit csinálnak a medvék, ha kibújtak a barlangból. Hol úgy játszottuk, hogy láttuk az árnyékunkat, hol meg nem. Közben mackós dalokat, mondókákat skandáltunk.

Dirmeg, dörmög a medve,
Nincsen neki jókedve.
Alhatnék, mert hideg van,
Jó lesz benn a barlangban.

Mackó mackó ugorjál, mackó mackó forogjál,
Tapsolj egyet, ugorj ki.

Dirmeg dörmög kismackó:
Málnát szedni izzasztó!
Mind befaltad kismackó?
Mind, ha egyszer nincs zacskó!

Brum-brum Brúnó, mókás medve,
Van-e neki éppen táncos kedve?
Brum-brum pajtás, szépen kérem,
Az óvoda-bálba jöjj el vélem!
Ott eljárhatsz minden táncot,
Orrodba se füznek, meglásd, láncot!
Irgum-burgum, én nem bánom,
Ezt a csoda táncot én eljárom!
Kippen-koppan, dibben-dobban,
Nosza, ha legény vagy, járjad jobban!

2010. február 1., hétfő

Iglu


(fotó:adventure.howstuffworks.com)

Nem is emlékszem, mikor esett ennyi hó utoljára. Gyerekkoromban, talán. Tegnap is havaztunk. Forró teát öntöttem a termoszainkba és irány a tér. Szánkóztunk, hógolyóztunk és apuci nekiállt, hogy iglut készítsen. Bár felmenőink közt egy eszkimó sincs (az események fényében apuci távoli rokonait azért meglátogatnám) és még jégkunyhót sem építettünk soha, nagy önbizalommal fogtunk neki a dolognak. A helyzetet kissé nehezítette, hogy Picúr még nem tud járni a sok meleg ruhában- én meg már nem bírom sokáig tartogatni + a szánkózást gyorsan megunta; Kópé csak az eredményt szerette volna látni; olyan nagy volt a hó, hogy bár én húztam volna a gyerekeket, de minduntalan felborult a szánkó- egyszer úgy, hogy Picúr arccal a hóba esett; a tea az autóban maradt; Apuci már egy szál pulóverben próbálta az iglut "tető alá hozni", miközben szakadt róla a víz; a gyerekek elkezdtek sírni 2 órás kinnlét után; Apuci kérte, foglaljuk el magunkat, míg ő befejezi a kunyhót. Nem kispályázott, akkorát akart építeni, hogy egy eszkimó család vígan ellett volna benne, vendégestül. A hó meg egyre csak esett. Na akkor én kezdeményeztem a hazautat. Apuci semmit sem szeret félbehagyni, így ez a felvetés érzékenyen érintette. De azért hazamentünk. Picúr szája már lila volt, de mosolygott, mikor beültettem a kocsiba. Kópé lelkes volt, hogy jégkunyhót építettünk (nem érdekelte, hogy félkész), én a jó meleg teámat iszogattam, míg Apuci pakolt a csomagtartóba. Eltűnt az arcáról a levertség a félbehagyott munka miatt. Ivott egy teát ő is, indította az autót majd közölte, következő alkalommal hozunk egy hólapátot, azzal könnyebben haladunk. Nem szóltam semmit, mert a gyerekeket arra tanítjuk, hogy az első kudarc után ne adják fel a próbálkozást. Csendben maradtam, pedig meglennék hókunyhó nélkül. Csendben maradtam, pedig nincs hólapátunk és nincs is rá szükségünk. Majd veszünk egyet, hogy tudjunk hókunyhót építeni. Csendben maradtam. Olyan jól esett a meleg tea.