BÚÉK!

Almás pitét és boldog új évet! Ezt kívánom magamnak:),és mindenkinek!

Cirkusz a cirkuszban

Narancssárgának (egy barátnőm, akinek ilyen színe van Kópé szerint) hála pénteken cirkuszban jártunk. VIP jegyekkel felszerelkezve vágtunk bele a nagy programba. (Nem estünk kétségbe, mert tavaly már voltunk a 2 gyerekkel, akkor Picúr még nem is volt 1 éves, és végignézte akkor is. Csak az utolsó negyedórában problémázott.) A múltkori látogatástól felbuzdulva önbizalom töltött el és bátran néztem az esti program elébe. Esti, hisz 6-kor kezdődött és 8 után lett vége. Picúr pedig negyed 8 kor már aludni szokott...

Szervezői készségem az anyai szívemmel párosult és ez okozott némi fennakadást. Ugyanis megszántam Kópét, aki napok óta azért könyörög, hozzam haza ebéd után. (mindig csak reggel könyörög, aztán nem akar hazajönni...)
Szóval hazahoztam. Lefeküdt. Nem csuktam be rendesen az ajtót, fél óra múlva Picúr betrappolt hozzá...Semmi alvás. Odafelé mindketten elaludtak. Kópét szinte félálomban vittük be. Hisztizett, míg el nem kezdődött az előadás. Aztán nagyon tetszett mindenkinek a műsor. Elefánt, tigrisek, zebrák, lovas akrobaták és a Rippel testvérek is jöttek. Belőlük egy kicsit nagy volt a dózis 24 óra alatt. Csütörtök este voltak a Fábry showban, aztán reggel a Reggeliben az RTL-en, és a cirkuszban is. Milyen jó lenne, ha nem lenne tv-nk:). Akkor a meglepetés erejével hatott volna a produkciójuk. Kópét mindenesetre lenyűgözték.
Picúrnak a lovas akrobataszámok tetszettek a legjobban. Sokszor tapsolt és nagyon türelmesen végigülte a 2,5 órát. (Igaz, felszerelkeztem keksszel, ropival, teával, aszalt almával és egyebekkel)
Kópé a végén kiakadt, mert nem voltak kígyók, aligátorok és mambák pedig a jegy hátulján ezt ígérték. (Ígértek oroszlánokat is, de voltak tigrisek ,az még oké volt szerinte)
Hazafelé szidta a telet, mert azt mondtam, azért nem jöttek a kígyók. Aztán elaludt az autóban. Itthon újra hisztizett, hogy ő fürdeni akar. (Hazaérkezve álmában átöltöztettem pizsibe, de felriadt) Akkor be a kádba, ahol hisztizett,hogy fázik.
Aztán végre mindkettő ágyba került.
Tanulság:
Többet nem hozom haza ebéd után, ha este bármit tervezek velük.
Nem olvasom fel neki előre a programot.

Minden hiszti ellenére szuper volt a cirkusz!

Gyógyulj meg!

Kópé a héten itthon marad. Semmi komoly, csak folyik az orra és emiatt köhög. Elég egészséges ahhoz, hogy estére én már úgy nézzek ki, mint Zombifalva egyik lakója. Picúr meg fejleszti az akaratát. Muszáj, ha lépést akar tartani Kópéval. Így megtanult sikítani, mint egy kismalac, meg toporzékolni. Ez utóbbi szerintem lánygén. Kópé sosem csinált ilyet.

Úgyhogy gyógyítok. Az egyik nagy kedvenc ilyenkor télen a csipkebogyó tea. A leghatásosabb úgy, ha a szárított csipkebogyót fél napra hideg (vagy langyos, semmiképp nem meleg) vízbe áztatjuk. Kópé kanalazta az üvegbe a bogyókat és ő töltötte fel vízzel. Még szerencse, hogy a tegnapit már lehet inni, mert a türelem erényét még nem fejlesztették ki a gyerekek.

Jégcsapok

Farsangi szezon van. Továbbra is naponta megnézzük a Maszkabál dvd-t és próbáltam farsangi verseket is megtanítani Kópénak. Ez utóbbi próbálkozásom kudarcba fulladt. Nem volt hozzá kedve. Viszont szedtünk az erkélyen jégcsapokat, beleraktuk egy nagy műanyag dobozba és néztük, hogyan olvadnak el, hogyan lehet őket összetörni.

És ahogy olvadtak, egész furcsa formájuk lett. Az egyik olyan volt, mint egy korcsolyacipő. Nem én találtam ki. Nyáron a felhők formáját figyeltük, próbáltuk kitalálni, mire hasonlítanak. Most nincs bárányfelhő, van viszont sok hó és jégcsapok.

A verstanítást pedig nem adom fel. Nem is én lennék.

Édes havazás

Vasárnap délután (délelőtt színhában volt Kópé) lementünk a cukrászdába. Halmozzuk az élvezeteket, színház is, cukrászda is. Gondoltam, ha lúd legyen kövér! Hogy én ne jussak az ilyen ludak sorsára,a süti után szánkózni is elmentünk. A közeli kis dombról számtalanszor lecsúsztunk.

Vitai Ildikó megzenésítette ezt a verset (imádom a lemezeit), ezt énekeltük:

Hajnal Anna: Szánkón

Húzza a szánkót hegynek fel,
szuszog a Jankó hegynek fel.
Siklik a szánkó hegyről le,
Ujjong a Jankó hegyről le!

De puha fehér dunna a hó!
Még felborulni is jaj de jó!
Vörös az orra, a füle ég,
szuszog a Jankó, de húzza még.

és hazudnék, ha azt mondanám nem volt jó Jankónak lenni.

A túlbuzgó szülőnek mi a jutalma? Egy zokogó gyerek, aki azt hüppögi, nem akar másnap oviba menni, mert itthon olyan jó, olyan jó dolgokat csinálunk.

Hosszú lesz még a tél

Hosszú lesz, legalábbis a medvék biztos ezt jósolják. A néphagyomány szerint ma kijönnek a medvék a barlangjukból, ha látják az árnényukat, hosszú télre számíthatunk. Nemhiába rendeltünk extrameleg új kesztyűket a gyerekeknek a neten.


(fotó: parameter.sk)

Tegnap bunkert építettünk. Bemásztam én is Picúr járókájába. Először Kópé az új autójával volt elfoglalva, de aztán neki is megtetszett a játékunk és bemászott hozzánk. Pokrócot terítettünk a járókára és mi voltunk a kismackók. Bezsúfoltunk magunk mellé még néhény plüssmedvét és eljátszottuk, mit csinálnak a medvék, ha kibújtak a barlangból. Hol úgy játszottuk, hogy láttuk az árnyékunkat, hol meg nem. Közben mackós dalokat, mondókákat skandáltunk.

Dirmeg, dörmög a medve,
Nincsen neki jókedve.
Alhatnék, mert hideg van,
Jó lesz benn a barlangban.

Mackó mackó ugorjál, mackó mackó forogjál,
Tapsolj egyet, ugorj ki.

Dirmeg dörmög kismackó:
Málnát szedni izzasztó!
Mind befaltad kismackó?
Mind, ha egyszer nincs zacskó!

Brum-brum Brúnó, mókás medve,
Van-e neki éppen táncos kedve?
Brum-brum pajtás, szépen kérem,
Az óvoda-bálba jöjj el vélem!
Ott eljárhatsz minden táncot,
Orrodba se füznek, meglásd, láncot!
Irgum-burgum, én nem bánom,
Ezt a csoda táncot én eljárom!
Kippen-koppan, dibben-dobban,
Nosza, ha legény vagy, járjad jobban!

Iglu

(fotó:adventure.howstuffworks.com)

Nem is emlékszem, mikor esett ennyi hó utoljára. Gyerekkoromban, talán. Tegnap is havaztunk. Forró teát öntöttem a termoszainkba és irány a tér. Szánkóztunk, hógolyóztunk és apuci nekiállt, hogy iglut készítsen. Bár felmenőink közt egy eszkimó sincs (az események fényében apuci távoli rokonait azért meglátogatnám) és még jégkunyhót sem építettünk soha, nagy önbizalommal fogtunk neki a dolognak. A helyzetet kissé nehezítette, hogy Picúr még nem tud járni a sok meleg ruhában- én meg már nem bírom sokáig tartogatni + a szánkózást gyorsan megunta; Kópé csak az eredményt szerette volna látni; olyan nagy volt a hó, hogy bár én húztam volna a gyerekeket, de minduntalan felborult a szánkó- egyszer úgy, hogy Picúr arccal a hóba esett; a tea az autóban maradt; Apuci már egy szál pulóverben próbálta az iglut "tető alá hozni", miközben szakadt róla a víz; a gyerekek elkezdtek sírni 2 órás kinnlét után; Apuci kérte, foglaljuk el magunkat, míg ő befejezi a kunyhót. Nem kispályázott, akkorát akart építeni, hogy egy eszkimó család vígan ellett volna benne, vendégestül. A hó meg egyre csak esett. Na akkor én kezdeményeztem a hazautat. Apuci semmit sem szeret félbehagyni, így ez a felvetés érzékenyen érintette. De azért hazamentünk. Picúr szája már lila volt, de mosolygott, mikor beültettem a kocsiba. Kópé lelkes volt, hogy jégkunyhót építettünk (nem érdekelte, hogy félkész), én a jó meleg teámat iszogattam, míg Apuci pakolt a csomagtartóba. Eltűnt az arcáról a levertség a félbehagyott munka miatt. Ivott egy teát ő is, indította az autót majd közölte, következő alkalommal hozunk egy hólapátot, azzal könnyebben haladunk. Nem szóltam semmit, mert a gyerekeket arra tanítjuk, hogy az első kudarc után ne adják fel a próbálkozást. Csendben maradtam, pedig meglennék hókunyhó nélkül. Csendben maradtam, pedig nincs hólapátunk és nincs is rá szükségünk. Majd veszünk egyet, hogy tudjunk hókunyhót építeni. Csendben maradtam. Olyan jól esett a meleg tea.

Ha-ha-ha havazik

Ezen a télen igazán jó dolgunk van, hóesés szempontjából biztosan. Tavaly, ha jól emlékszem, egyetlen egyszer vettük elő a szánkót. Akkor is azért, mert nem árt, ha Kópé minden évben látja. El ne felejtse, mi is az.
Tegnap mikor felébredtünk, és kinéztünk az ablakon, örömmel konstatáltuk, nemhogy nem olvadt el a hó, hanem jókora adag érkezett a kórábbi rétegre. Gyors reggeli, készülődés. Picúr kidőlt. Minden délelőtt alszik, úgyhogy annyira nem lepett meg a dolog. Szerencsére- vagy sajnos- apucinak dolgozni a kellett itthon, így ráhagytuk alvó Picúrt, mi pedig Kópéval szánra szálltunk. Pontosabban ő ráült, én meg húztam. Még itthon megtárgyatuk, hogy ebben a nagy hóban szegény kismadarak nem nagyon találnak ennivalót, mert mindent belep a hó. Gyorsan fabrikáltunk egy műanyag flakonból etetőt, és felpakoltuk magunkat magokkal. Meg egy csokimikulással. Ezt magunknak, a nagy útra. Aztán az első bokros, fás résznél, ahol csiripeltek a madarak- szerintem kiabáltak, hogy éhesek, Kópé szerint csak jókedvük volt- megálltunk és üzembe helyeztük az etetőnket.



Nemcsak nekünk jutottak eszünkbe a kis éhezők, az úton láttunk más megoldást is.



És a hó csak hullott, hullott. Én szentimentális hangulatba kerültem. (volna) Elkezdtem énekelni a havas, téli repertoárom. Elénekeltük az "Ember, ember december..." kezdetűt, igaz január van, de a refrénben énekeljük, hogy ha-ha-a havazik, he-he-he hetekig, hu-hu-hu hull a hó, hi-hi-hi jaj, de jó. És ezt Kópé is énekli. Jött a hóemberes. (Hóembernek se keze, se lába...) A végén közölte Kópé, hogy mostmár hagyjam abba. Mélyen magamba szálltam, hogy talán a hangom nem az igazi, de aztán közölte: Ne ezt énekeljük, mert ettől csak még jobban esik a hó. (és tényleg) Hát akkor mit énekeljünk? A válasz magától értetődik: a Süss fel napot!
Azért rákérdeztem, miért is jó nekünk, hogy most ezt énekeljük, mikor ilyen szépen esik a hó? És Kópé jó lassan, hogy én is megértsem, elmondta:
-ha süt a nap, elolvad a hó.
-ha elolvadt, jöhet a jóidő.
-ha jóidő van, lehet fagyit enni.
Oké, így már értem. Rázendítettünk. És nem volt elég egyszer! Vagy 100x elénekeltük. Aki látott, csak nagy szemeket meresztett. A sportpályánál megálltunk kicsit. Játszottunk célbadobósat úgy, hogy ástam a hóban egy gödröt és hógolyóval bele kellett találni. Aztán olyat is, hogy az én nyomomba lépett és nem lehetett így látni az ő lábnyomát. És megettük a csokimikulást, amiben Smarties cukrok voltak. És hazahúztam a jól kifáradt gyereket. Nem, én nem voltam fáradt és álmos! Dehogy!

Metafora

Esténként hol mesét, hol verset olvasok Kópénak. Egyik este egy Zelk Zoltán vers került elő:

Rajzpapír

Óriási rajzpapír
a fehér hó, arra ír,
arra arjzol képeket,
ahogy rajta lépeget,
ahogy jobbra-balra megy,
ez a vidám vörösbegy.

Mellette fut a rigó,
de ha elolvad a hó,
ha megjő a kikelet,
ő rajzol majd képeket,
zöld krétával füveket,
kopasz ágra rügyeket.

Kérdeztem Kópétól, hogy érti-e, miről szól ez a vers. Határozottan kijelentette, hogy nem érti. Úgyhogy szép lassan, tagolva újra elolvastam neki. Még azt is próbáltam elmagyarázni, mi is az a metafora, miért rajzpapír a hó, mi a közös a papírban és a hóban. (Nehéz hét ez neki. Pár napja a gravitáció, most meg ez!) A Tollászkodik a tavasz kötetben találtuk ezt a verset. (Én személy szerint nagyon várom, hogy tollászkodjon már.)
A hétvégén figyeltük a hóban a nyomokat. Láttunk madárlábnyomot és a sajátjainkat is jól megvizsgáltuk.


(fotó: flickr.com)

Lábnyom

Újra esett a hó! Mi is rögtön előkaptuk a szánkót és indultunk is ki a térre. Míg a gyerekek hógolyóztak, addig az egyik apuka egy óriás lábnyomát taposta ki a hóban. A gyerekek csak nézték, nézték és egymást közt megbeszélték a látottakat: -Hová lépett az óriás? -Átlépett a házon.