Tényleg még soha nem röhögtem ennyire esti mesén! Nem mosolyogtam, vagy felnevettem, hanem röhögtem. Matild és Margaréta a könyvtárból vándorolt hozzánk, de meg fogom venni, mert kell nekünk még párszor. Nem azt mondom, hogy minden mesénél csapkodtam a térdem a kacagástól, de annál a történetnél, melyben a legyeket tanítják szavalni, a könnyeim potyogtak. Az is igaz, hogy nagyon fáradt voltam és olyankor hajlamosabb vagyok hülyeségeken röhögni, de ez tényleg jó volt.
Egy éve ilyen röhögős elvárásokkal kezdtük el Csoda és Kósza történeteit, amiről sokan, sok helyen mondták, hogy mennyire jó. Én nem voltam ennyire elájulva. Jó volt, de túl sokat vártam.
Matildot és Margarétát előítéletek nélkül engedtük az életünkbe és maradnak is még egy darabig.
Két éve már terveztük, hogy indulunk az Aranyvackoron, de úgy tűnik, most jött el a pillanat. Volt ihlet, meg kedv, idő kevésbé, de ezt s megoldottuk. Az Aranyvackor aMagyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülésének gyerekirodalmi és illusztrációs pályázata.
A 2007-ben a Pagony Kiadó által alapított, kétévente megrendezésre kerülő Aranyvackor-díj és pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása-megtalálása, akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető.
Mítoszok és legendák az idei témakör. Húgommal összefogtunk, én írtam, ő illusztrált. A leadott anyagunkat imádom. Csütörtökön pedig kiderül, a zsűri mit gondol a munkánkról.
Megkérdeztem a gyerekeket, milyen jelmezt szeretnének farsangra. Picúr rövidre zárta a megbeszélést: Csingiling szeretne lenni.
Pipa. (a tavalyi jelmez még jó rá)
Kópé, vagy robot lesz, vagy szörnyeteg. De a kivitelezési javastalatimat megtorpedózta. Találtam egy jó kis szörnyeteg (vagy dinó?) jelmezt:
Honnan szedek a farsang napján gázos lufit??? (A többi megoldási javaslatom nem érdekli.)
Azt hiszem, a feladatot megkapja Apuci. Ő szokta mondani, túl sokat vállalok, a tennivalókat jobban ki kellene osztanom. Hát akkor hajrá!!!
Már írtam korábban róla itt. Nagyon tetszettek már akkor is a képek, amiket készített. Azóta született még egy gyermekük, Vincent, akit szintén nem akart kihagyni a jóból. Csakhogy nem minden úgy lakaul a gyerekekkel, mint, ahogy azt mi elképzeljük. A kicsi Vincent csak az anyja karjaiban hajlandó aludni. Na így nem lesznek alvó babás fotók. Mást talált ki az anyuka.
Kópé imád ceruzát hegyezni. Még egyszer sem találtam a tolltartójában kopott hegyűt. Azt mondja, azokkal nem lehet rendesen dolgozni. (!) Ha nem bizonygatná, hogy ő hegyezi, azt hinném az egér rágta meg.
Ha valaki nem emlékezne rá, itt a mese:
Egyszer volt, hol nem volt, volt Vova asztalán egy ceruza. Vova gyakran rajzolt vele képeket, és a Ceruza engedelmesen lerajzolt mindent, amit Vova akart. Egyszer, amikor Vova aludt, egy egérke mászott az asztalra. Meglátta a ceruzát, felkapta, és vonszolni lezdte az egérlyuk felé. - Engedj el, kérlek! - könyörgött a Ceruza. - Mire kellek én neked, hiszen fából vagyok: nem lehet engem megenni! - Rágcsálni akarlak - mondta a Kisegér. - Bizseregnek a fogaim, s emiatt folyton rágcsálnom kell valamit. Így ni! - és a Kisegér úgy megharapta a Ceruzát, hogy az feljajdult belé. - Jaj! - kiáltotta a Ceruza. - Akkor legalább hadd rajzoljak valamit utoljára, aztán tégy amit akarsz. - No jó - egyezett bele az Egérke -, rajzolj hát! Utána úgyis apró darabokra ráglak! Nagyot sóhajtott a Ceruza, és rajzolt egy kört.
- Ez sajt ? - kérdezte az Egérke. - Lehez sajt is - mondta a Ceruza, és még három kis karikát rajzolt.
- Hát persze, hogy sajt! Ezek itt benne a lyukak - találgatta az Egérke. - Lehetnek lyukak is - egyezett bele a Ceruza, és még egy nagy kört rajzolt.
- Ez alma! - kiáltott fel az Egérke. - Lehet alma is - mondta a Ceruza, és néhány ilyen hosszú kifliformát rajzolt. - Már tudom! Ez itt kifli, ezek meg kenyerek! - kiáltotta szája szélét nyalogatva a Kisegér. - No, fejezd be gyorsan, mert már nagyon bizseregnek a fogaim !
- Várj egy pillanatig - szólt a Ceruza, s amikor ezeket a háromszögeket kezdte rajzolni, a Kisegér felkiáltott: - Hiszen ez olyan, mint egy macs...! Ne rajzold tovább !
A Ceruza azonban már hosszú bajuszt is rajzolt. - Igen, ez egy igazi macska! - cincogott a megrémült Egérke. - Segítség! És bemenekült az egérlyukba. Azóta az orrát sem dugta ki onnan. Vova ceruzája még most is megvan, csak ilyen kicsi lett. Te is próbálj ceruzáddal ilyen macskát rajzolni, hadd féljenek az egerek!
Néhány hete jutottam el arra a megállapításra, hogy a jutalmazási és büntetési stratégiám hektikus, felesleges és "mitsemérő". Amikor Kópé a kilátásba helyeztett büntetés kapcsán megjegyezte, hogy "úgyis elfeljted anya", na akkor összeszűkült a szemem és a fogaim között csak annyit sziszegtem:- na majd meglátod Kisapám!
Elővettem a színesceruza készletet és felrajzoltam két házat. A szituáció olyan volt, mint a Szutyejev féle Kisegér meg a ceruza mesében. Ott sem sejti az egér, mi is sül ki a rajzból. (Majd írok arról is, de nem akarok elkalandozni.) Szóval felrajzoltam a házat, na nem a fentit. Illetve nem is egy házat, hanem mindjárt kettőt. Egyet Picúrnak, egyet pedig Kópénak. A házaknak 20-20 ablaka van. A felső 10-be szíveket lehet gyűjteni, az alsókba X-eket. A jóviselkedést, jócselekedetet szívvel honorálom, azt, amitől meg a hajam égnek áll, azt X-szel.
A szívek versenyeznek az X-ekkel. Ha a szívek győznek jutalom jár, ha az X-ek, akkor bünti. 10X=1 hétig nincs tv.
Általában egyszerre gyűlik ki az X, így nincs gond a koordinálással. A szívek is viszonyleg egyszerre sokasodnak. Nálunk működik a rendszer. Jól látható helyen vannak a házak, egyértelmű a jelölés. A szívek is győztek már néhányszor.
A büntivel meg két dolgot értem el: Egyrészt teljesen leszoktak a tv-ről. Akkor sem kapcsolják be, ha lehetne. A másik pedig, hogy mesejátékokat hallgatunk. (Pinokkiótól, Ózon át, Hamupipőkéig) Nem tagadom, örülök ennek, mert én is állandóan meséket hallgattam gyerekkoromban. Úgyhogy ebben a büntetésben valójában jutalom rejlik.
Hirtelen ötlettől vezérelve tegnap moziba mentünk. Nem választottunk előre filmet, mesét akartunk. Így jött a képbe A párizsi mumus. Cuki kis mozi, szerethető szereplőkkel.
Kópé első 10 percét az kötötte le, hogy hol van már a mumus. Picúrt pedig a zene varázsolta el, mint mindig. Felállt és táncolni kezdett. A refrént ("La seine, la seine, la seine") hangosan énekelte a kezével pedig utánozta az énekesnő kezének mozgását, forgott, rázta a fenekét. Mi Apucival fuldokolva nevettünk. A szám végén Picúr meghajolt.
Nagyiéknál nyaraltunk, hurrá itt a nyár. Minden nagyszerűen ment, kivéve az éjszakák. Azt gondoltam, egy hatalmas franciaágy elég lesz nekem és a két gyereknek (Apuci dolgozik, most nem jött). Miután lefeküdtünk és mindkét gyerek megkapta a meséjét, azt reméltem, alhatunk nyugodtan.
Első éjszaka: Én a szélén, hogy le ne guruljanak. Középen Kópé, a falnál Picúr. Hajnal 1 óra- Picúr tigrisugrással középre fúrja magát. Hajnal 2- a lábunknál alszik. Hajnal 3 ráfekszik Kópéra, aki így nem kap levegőt.
Második éjszaka: Én a szélén, hogy le ne guruljanak.Középen Picúr, a falnál Kópé. Éjfél- Picúr leesik az ágyról a lábamnál. Hajnal2- Helyet kell cserélni. Hajnal3- vissza kell cserélni. Ezen kisebb vita. Én majdnem leesek az ágyról, annyira kitúrnak.
Harmadik éjszaka: Én külön alszok. 10 perccel később mellettem áll Picúr és 5 cm-ről ellenőrzi, elaludtam-e. 5 perccel ezután megjelenik Kópé a kispárnájával és az egyszemélyes ágyon befúrja magát mellém, hogy neki mindegy, hol, de velem alszik. Mindenki visszahurcolkodik a franciaágyra. Az éjszaka további eseményeit nem taglalom, összefoglalva az első és második éjszaka történései tetszőleges sorrendben és megszámlálhatatlan gyakorisággal.
Negyedik éjszaka: Én külön alszok. Mindkét gyerek sivít, sír, agonizál, fenyegetőzik. Én vissza, szigorúan csak, míg elalszanak. És elmesélem nekik Sün Balázs (Csukás István) történetét. Ha nem menne át a mondanivaló, kihangsúlyozom nekik a végén, hogy most úgy érzem magam, mint Sün Balázs.
Elalszanak. Én visszakúszok az egyszemélyes ágyra. Hajnal 3- arra ébredek, hogy majd szétszakad a fejem és innentől reggel 7ig kiabálok a nagy fehér mikrofonba (=hányok), mert napszúrást kaptam a strandon.
Ha én filmet nézek, vagy könyvet olvasok, megszűnik körülöttem a világ. Ezért a moziban sikítok, ha megijedek- ezen persze sokan röhögnek- , a könyveket néha le kell raknom az ölembe, hogy tudatosítsam, hol is vagyok. Nem meglepő ezek után, hogy sírok egy mesén.
Véletlenül-ha van egyáltalán ilyen- akadtam bele ebbe a mesébe. Simogatta a lelkem a történet, mert szegedi vagyok én is, ha becsukom a szemem, bár messze van, de érzem a Tisza illatát. A mesében szereplő Szentháromság utcában van a gimnázium, ahová jártam. A Boszorkány-szigetre mindig is féltem bemenni.
"Van egy város a Tisza partján.
Illetve a Tisza és a Maros partján.
Egészen pontosan a Tisza és a Maros szögletében.
Úgy is hívják furcsabeszédű lakói: Szöged.
Idegenek, felnőttek, gyüttmöntek szemének épp olyan, mint a többi: ugyanolyan emberek szállnak le nap, mint nap a pályaudvarán, zötyögnek villamosain, rohannak, sietnek, fontoskodnak az utcáin, anélkül, hogy tudnák, hova is érkeztek, hol is zötyögnek, hol is fontoskodnak valójában.
Ezek a felnőttek, idegenek és gyüttmöntek sohasem hallottak a Móravárosi Manók Titkos Társaságáról, például. Soha sem láttak még tarjáni tízemeletesben fájós lábú óriást. Soha nem vették komolyan a Boszorkány-sziget nagyon is beszédes nevét, nem lestek meg tiszavirágot, és fogalmuk sincs, miről pletykáltak egy kora márciusi hajnalon a hajdanvolt hölgyekből lett gesztenyefák."
Apuci évek óta mindenkinek azt mondja, 7 év van köztünk. Ha valamiben igaza van (nekem pedig nem- megesik az ilyen, ha nem is sokszor), felhívja a figyelmem, hogy 7 év, az 7 év.
Fogalmam sincs, honnan szedte, hogy 7 évvel idősebb nálam, hisz csak 5 és fél évvel, de ne veszekedjen az ember lánya a férjével, főleg ne ilyen témában. :D
Aztán nem olyan régen rájött a pontatlanságra és annyira próbálja észben tartani, hogy a szülinapomon 1 évvel többet mondott, mint a valóság. Azt hittem szívritmuszavarom van. Aztán megvigasztaltam magam, mert Kópéval színházba mentünk, Bors néni 80. születésnapját ünnepelni.
Gyerekkoromban csak a tévében láttam az előadást. Akkor még Dayka Margit játszotta Bors nénit. Nagyon tetszett. Így élőben is akkora élmény volt, hogy leírni nem nagyon lehet. Elég az hozzá, hogy végignézve a nézőtéren a szülők is fennhangon énekeltek, utánozták Titillát a macskát, lázasan próbálták elérni a holdat és a napot. Jövőre elvisszük rá Picúrt is, mert Kópé szerint ezt neki is látnia kell.
Nagy felfedezésem óta (letöltöttem a mesejátékot) jártunk a könyvtárban és nagyot gondoltam. A képeskönyvek világából továbbevickélünk, így kivettem az Óz, a nagy varázslót (Frank Baum). Estéről, estére nyomonkövettük Dorothy-t és bandáját a csodabirodalomban. Kópé imádta, Picúr pedig egy "ne ÓÓÓÓz-t" felkiáltással adott hangot nemtetszésének, ugyanis kép nélkül neki még ez nem az igazi. Így neki mostanában inkább Apuci mesél esténként (főleg Boribont), én meg Kópé pedig izgatottan vártuk, hogyan kerül haza Kansas-be Dorothy és Toto, hogyan kap agyvelőt a Madárijesztő, szívet a Bádogember és bátorságot a gyáva Oroszlán.
A legérdekesebb a Bádog Favágó volt, aki mindig pityereg és ezért berozsdásodik. Nem is élhetünk nélküle:
Egy papírhengert feldaraboltam (alufólia volt korábban rajta). Madzagot kötöttem minden darabra és celluxszal felragasztottuk egy konzervdobozra. Aztán a papírhengereket bevontuk alufóliával. Kópé rajzolt arcot, cicit és köldököt. A cici felvetésnél közbevetettem, hogy a favágó fiú. Erre Kópé leugrott a székről, felhúzta a pólóját és biztosított, hogy a fiúknak is van cicijük. Én kérek elnézést.
Megnéztük. Nagyon jó volt. Ezúton is köszönet Kópénak, hogy megszületett és így ilyen gyerekprogramokra járhatok. Sokkal lelkesebben tapsoltam a végén, mint az itt vállalható lenne.
A közeli művházban is vannak gyerekdarabok, de az amatőr színészek playback dalaival teletűzdelt hobby előadásoktól besokalltam. (Egyrészt playback, másrészt nem is tudták sokszor a szöveget és ezért a tátogás alatt elfordultak, eltakarták az arcukat. Kész. Úgy éreztem magam, mintha a Csillag születik első fordulós válogatásába csöppentem volna, ahol a "celeb lehetsz" vonzó szerep ígérete minden magában művészi hajlamot feltételező nyomorultat arra késztet, hogy színpadra álljon. Mindegy mivel, mindegy hogyan, csak fellépjünk.)
Így inkább továbbléptem:
Örkény István színház. A mesélő, a Sötétben Látó Tündér Pogány Judit, akit gyerekkoromtól imádok. (Pinokkió, Vuk, Szaffi...) És ez a darab...
Néha a színház teljes sötétségbe borult és a Tündér csak mesélt, hogy képzeld el te is, lásd te is a sötétben a kimondott szavakat. A díszlet is nagyszerű volt, meg a kellékek. A végén a sárkány pedig a hab a tortán. Kópé meg van győződve azóta is, hogy igazi.
A világító gyűrűt és a felkacagó fényt pedig még Apucinak sem meséltük el, mert az titok.
Adele Enersen egy Helsinkiben élő számítástechnikai programozó, aki a kisbabájával otthon töltött időszak alatt új hobbyt talált magának. Megpróbálja ábrázolni gyermekének álmait.
Minden délutáni alváskor újabb és újabb varázs-világot kreál a mélyen alvó kisbaba köré. Nemcsak alvós képek készülnek (itt a blogja), úgy tűnik a kisasszonynak is tetszik a játék.
Az első kép a kedvencem, lehet, hogy azért, mert ezt a mesét nagyon szeretem.
Hétvégén reggel lehet mesét nézni, aztán átmegyünk diktátorba. Nincs tv és kész. Nem kell igazán diktátorkodni, mert ha van helyette program, játék, elfoglaltság, akkor észre sem veszik. Ma Kópé legózott, Picúr pedig a mágnestáblára pakolta fel a figurákat, míg én háttér szórakoztatásként zenét akartam bekapcsolni nekik.
A cd-re, amit tavaly kaptam egy barátnőmtől, a zenéken kívül meséket is felmásolt nekem. Eddig valahogy nem hallgattuk meg ezeket. Beléptem a mesék könyvtárába és megláttam a kedvencemet, Óz, a csodák csodája. Elkezdtük hallgatni és még könny is szökött a szemembe. Gyerekkoromban 2 kazettán volt meg nekem ez a mese és rongyosra hallgattam. Innen az első részt , innen pedig a második részt lehet letölteni, ha valakit még érdekel.
A múltkor még a könyvtárból is kivettem, hogy újra elolvassam, de ez a mesejáték számomra az igazi. "Mindig a sárga úúúton, mindig a sárga téééglán...."
Kópé az oviban török császár volt a mesejátékban. Sokszor eljátszanak ezt-azt. Turbánja is volt. (Szerinte elég koszos:). Ezt tegnap mesélte az óvónéni, így legalább megértettem, miért kell már napok óta elbáboznom, elmesélnem, eljátszanom a Kiskakas gyémánt félkrajcárját. Készítettem is egy mini bábszínházat. Ez az előadás volt a premier. A gond az volt, nincs törökcsászár bábunk, meg kiskakas, meg szolgáló...De van csirke, ez lett a kiskakas, van béka, ez lett a császár és van polip, ez lett a szolgáló. Picúr végig azt mondogatta:- Hol a péééz? Hol a péééz?
Üres almaleves doboz:
Kivágtam:
Csillogós papírral díszítettem:
És a kész mű:
Úgy játszunk vele, hogy az asztal szélére húzom, mögé ülök és úgy tudom alulról a bábokat mozgatni.
